2015. február. 17. 11:03 MTI Utolsó frissítés: 2015. február. 17. 11:32 Itthon

Vádat emeltek egy volt prostituált külföldi gyilkosa ellen

Vádat emeltek az ellen a külföldi állampolgárságú, de hosszabb ideje Magyarországon élő férfi ellen, aki 2013-ban Gyálon megfojtotta volt rablótársát, egy korábbi prostituáltat, majd a holttestet ágyneműtartóba rejtette.

A Pest Megyei Főügyészség szóvivője, Gyugyi Csilla a bűncselekmény előzményeiről elmondta: a férfi 2013 márciusában ismerkedett meg az akkor már anyagi nehézségekkel küzdő nővel, s megegyeztek, hogy rablásokat fognak elkövetni különféle pénzintézetek ellen. Módszerük az volt, hogy a férfi fegyvernek tűnő eszközzel bement a kiszemelt helyre, míg a nő sofőrként hozta, vitte társát, illetve a kritikus percekben figyelte a környéket.

A részben sikeres rablások után a páros 2013 nyarán Horvátországba utazott, ahol egy benzinkútról fizetés nélkül akartak távozni, de az ottani hatóságok elfogták őket. A férfi néhány napon belül vissza tudott jönni Magyarországra, ám a nőt Rijekában fogva tartották – magyarázta a szóvivő.

Tájékoztatása szerint a szeptemberben hazatérő nő meglepve tapasztalta, hogy gyáli házába beköltözött a tettestársa, valamint annak barátnője, s azt is sérelmezte, hogy a férfi már nem bízik benne. Szerinte a rablásokról mindent tudó – s kábítószer hatása alatt „túl sokat fecsegő” – nő komoly hibát követett el, amikor nem tagadta le a horvát hatóságok előtt, hogy ismeri őt.

Mivel a férfi tartott a lelepleződéstől, elhatározta, hogy megöli volt rablótársát. Nyugtató tablettákkal elkábította, majd addig fojtogatta a nőt, míg az meghalt. A férfi barátnője mindent hallott, sőt segített a holttestet szőnyegbe csavarni, majd egy ágyneműtartóba elrejteni. A házat kitakarították, az áldozat iratait, telefonját megsemmisítették, kulcsait eldobták, az ismerőseinek pedig azt mondták, hogy az akkor már halott nő ismét elutazott. Az elrejtett holttestre 2014. január végén találtak rá hozzátartozói az üres házban.

A Pest Megyei Főügyészség előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a két ember ellen. Az indítvány szerint a férfinak fegyházban, bűnpártolással vádolt barátnőjének börtönben kellene letöltenie büntetését – közölte Gyugyi Csilla.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.