2015. február. 16. 14:25 MTI Utolsó frissítés: 2015. február. 16. 14:27 Itthon

Az Ab-hez fordul az LMP az útdíj miatt, kormánypárti aláírásokat is vár

Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul az LMP az új útdíjfizetési szabályok miatt, amelyeknek már a szerintük rajtaütésszerű bevezetését is alaptörvény-ellenesnek tartják.

Elfogadhatatlan az LMP számára a többi közt az elkerülő utak fizetőssé tétele, ami a párt szerint az agglomerációs településeken a jövő generáció érdekeit is veszélyezteti - közölte Szél Bernadett, az LMP társelnöke. 

Mint mondta, több mint ötven ellenzéki képviselő adta aláírását a kezdeményezéshez, de hétfőn még várják további, akár kormánypárti képviselők támogatását is. 

A politikus arról is beszámolt, hogy az Országgyűlés igazságügyi bizottsága hétfőn tárgysorozatba vette a nemi esélyegyenlőséggel foglalkozó eseti bizottságra vonatkozó kezdeményezésüket. Közölte, ha a testület elképzelésüknek megfelelően állhat fel, akkor egy éven át, paritásos alapon, szakértők bevonásával működne, hogy ajánlásokat fogalmazzon meg a kabinet számára.

Szél Bernadett Vlagyimir Putyin orosz elnök keddi budapesti látogatásáról szólva azt mondta, a magyarországi találkozóval Orbán Viktor miniszterelnök egyre függőbb helyzetbe sodorja az országot.

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.