"Tibor alól kicsúszott a talaj" – Egymásnak feszült Ujhelyi és Szanyi
Nem túl jó a viszony a két MSZP-s uniós képviselő, Szanyi Tibor és Ujhelyi István között. A Magyar Nemzet szerint Szanyi már hónapokkal ezelőtt kezdeményezte az MSZP elnökségénél, hogy bontsák fel azt a nemzeti delegációt, amit a DK két politikusával alkotnak.
Egymásnak feszült Szanyi Tibor és Ujhelyi István, az MSZP két brüsszeli képviselője, akik a sajtóban üzengetnek egymásnak – írja a Magyar Nemzet, amely úgy tudja, hogy a konfliktus nem új keletű és a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti képviselői is érintettek.
Szanyi Tibor a lap szerint már hónapokkal ezelőtt kezdeményezte az MSZP elnökségénél, hogy bontsák fel azt a nemzeti delegációt, amelyet az Európai Parlamentbe kijutott két szocialista képviselő, illetve a DK két politikusa – Molnár Csaba és Niedermüller Péter – alkot, az MSZP elnöksége a Magyar Nemzet tudomása szerint elnapolta a kérdést. Szanyit nem sokkal később leváltották a delegációvezetői posztról, a politikus ezt úgy értékelte, hogy „szimpla puccs” volt. A Hír24-nek adott interjújában azt is mondta: Ujhelyi szerinte a két DK-s képviselővel működik együtt.
Ujhelyi István a Facebookon reagált erre, ahol közölte, hogy ő maga elhivatott szociáldemokrata, az MSZP egyik vezetője. "Sajnálom, hogy Tibor alól kicsúszott a talaj. Volt idő, amikor felnéztem rá" – fogalmazott.
Szanyi Tibor a Magyar Nemzetnek kedden azt mondta, hogy a napi munkájukat nem érinti a kettejük vagy inkább négyük közötti konfliktus, az Európai Parlamentben ugyanis mindannyian más-más területen dolgoznak. Ujhelyi kijelentéseire annyit mondott, hogy általában a gyenge politikusok sajátja, ha a politikai érvek helyett személyeskedő gyalázkodásba kezdenek. Szanyi azt is hozzátette, hogy személy szerint őt „megnyugtatják azok a tények”, hogy az európai képviselők teljesítményéről készült rangsorban ő az élbolyban, míg a másik három baloldali politikus – köztük Ujhelyi – a sereghajtók között található.