Itthon hvg.hu 2015. február. 03. 20:10

Havi másfél milliót keres a fideszes Zsiga Marcell

Már nem parlamenti és nem is önkormányzati képviselő a fideszes Zsiga Marcell, de egy havi másfél millió forinttal járó állami állásra így is szert tett - derült ki az RTL Klub Híradójából.

Másfél millió forintot havi bért kap az állami Szerencsejáték Zrt. egyik cégénél az a Zsiga Marcell, aki parlamenti képviselőként és miskolci alpoplgármesterként 2012-ben azt találta mondani, hogy szerinte meg lehet élni havi 47 ezer forintból - adta hírül az RTL Klub Híradója kedden este a Vastagbőr blog értesülésére hivatkozva. (Zsiga új állásáról két hete mi is beszámoltunk.)

Zsiga Marcell tavaly tavasszal kikerült a parlamentből, ősszel pedig a miskolci pozícióját is elveszítette, de így sem maradt állás nélkül: a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. nevű, adományokról és támogatásokról döntő cég vezetőjének nevezték ki. Az RTL Klub felkereste a Kft. budapesti, Csalogány utca 23-33. szám alatti irodáját, ahol Zsiga Marcellt nem találta, sőt még az iroda sem működött, pedig Zsiga már januártól állásban van, havi bruttó másfél millió forintért.

RTL Klub

Az RTL Klub kíváncsi volt arra, hogy miért hozott létre a Szerencsejáték Zrt. egy külön céget olyan tevékenységre, amelyet eddig házon belül megoldottak, mire azt válaszolták, hogy ezzel akarják átláthatóbbá tenni a szponzorációk és adományok elbírálását és felhasználását.

Zsiga Marcell nem csak arról híres, hogy miközben ő 2012-ben havi bruttó 1,7 millió forintot keresett, azt mondta, biztosan meg lehet élni 47 ezer forintból, hanem arról is, hogy a parlamenttől és a miskolci önkormányzattól is felvett költségtérítést, pedig nem tehette volna meg, aztán elfelejtette beleírni a vagyonnyilatkozatába a feleségével közösen vett 40 milliós házat, aztán kiderült, hogy a házig vezető utat munkahelye, a miskolci önkormányzat leaszfaltozta, de tényleg csak a házáig.

Ez az ember maga a Fidesz, pofátlan, gátlástalan, korrupt - mondta az RTL Klubnak az MSZP-s Lukács Zoltán.

Hirdetés
Gazdaság Kovács Gábor 2024. december. 22. 07:00

És akkor Mészáros Lőrinc megtalálta a helyét a konyhában

Az ország leggazdagabb embere a bankvezetésbe nem szól bele, de a felesége karácsony első napján már beengedi a konyhába, és Londonba is elmehetnek magángéppel. Az országgyűlés elfogadta a 2025-ös költségvetést és megszavazta a Pénzügyminisztérium megszüntetését. Varga Mihály búcsúzóul még megtrükközte az államadósságcsökkentést. <strong>Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.</strong>