Új helyszínen, a Baross utca sétáló része a Kálvin tér és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár között tartotta meg a MostMi mozgalom a demonstrációját, miután a TEK váratlanul közölte, nem tüntethetnek a Pollack Mihály téren. Gyorsan, zökkenőmentesen zajlott le az egész.
Most érkezett
Amilyen nehezen indult e tüntetés szempontjából a nap, olyan gyorsan véget ért az egész. Már csak azt lenne jó tudni, miért félt ettől a TEK?
Tudósítónk két nénit hallott értékelni: "ez aranyos volt" – mondták a már véget is ért tüntetésről.
Illetve a Humán platfom Putyin-ellenes megmozdulásán várnak mindenkit február 16-án. A mostani tüntetéshez még kértek kis anyagi segítséget, majd Éljen a köztársaság! felkiáltásokkal elvonulnak az Another brick in the wallra.
Mármint a Schubert féle Pisztrángot énekli közösen zárásként Incze Zsóka és a Magamnál Jobban kórus.
Szerinte három lehetőség van:
1. marad Orbán
2. visszajön a balos garnitúra
3. megvalósul az ő álmuk, ahol nem pártkatonák, hanem a nép konszenzusa irányít.
KIderül: ők "normális választást akarnak" és hisznek a humánus demokrata magyarok közösségében, akik nem jobbágyok, hanem szabad polgárok. Takács Bori külön kiemelte a szegényekkel törődő szociális ellátórendszer fontosságát.
A tömeg lelkes "Mocskos Fidesszel" válaszol minderre.
Takács Bori, a MostMi Facebook-csoport kezdeményezői körének tagja mindenekelőtt (és a ma történtek alapján: érthetően) TEK-ezik egy jót: az immár 1000 fő körüli hallgatóság pedig pfujolt egy alaposat, míg a szónok közli, hogy ők így sem félnek.
Aztán Merkelhez beszél arról, hogy ne védje meg az orbáni önkényuralmat, Európa ne asszisztáljon ahhoz, hogy oligarchák lopják el az unós pénzeket. Szerinte a hatóságok nem le-, hanem "elleplezik" a korrupciót, a magyar vezetés pedig "Putyinnak árulja a hazát".
Ébredjetek magyarok, mert elvész a demokrácia – így Hans-Henning Paetzke.
Hans-Henning Paetzke Magyarországon élő német író, műfordító, szerkesztő következik, aki mindkét nyelven szól a színpad előtt összegyűlteknek. Arról beszél, hogy annak idején az NDK-ban kizárták az összes gimnáziumból, mert nem volt KISZ-es. Utána a Kádár-rendszerben Magyarországon nemkívánatos személy lett újságíróként. A Vasfüggöny leomlása után optimista volt, ám a magyar politikai elit "tolvaj szarkának bizonyult", majd a közjogi rendszert is elkezdték lebontani.
Kap az ellenzék is, amely Paetzke szerint is töredezett, és csak pozíciókat akar szerezni a jövő választásaira, de a szegényekkel nem törődnek. Kifejti, hogy a magyar államszervezet szerinte rohad, ahol haverok vannak, korrupció, és diktatórikus törekvések. Ráadásul értelmiségi körökben is csak a siránkozás megy.
Sárosdi Lilla, a Krétakör színésze az első felszólaló. Mint mondja, örül, hogy krétakörösként "ott heverhet Lázár asztalán". Szerinte Merkel "csak egy nő az autoriter fütyik szemében". Amin azonban a jelek szerint nem is lepődik meg, mert azzal folytatja: a családbarát kormány a konyhába küldte a magyar nőket.
Amely egyébként MostMi: Európához tartozunk.