2015. január. 24. 10:38 MTI Utolsó frissítés: 2015. január. 24. 10:38 Itthon

A Miniszterelnökség is elmagyarázza Önnek a civil szektor hanyatlását

A civil szektor bevételei és foglalkoztatottsági adatai is növekedést mutattak 2012-ről 2013-ra - közölte a Miniszterelnökség szombaton az MTI-vel.

A Lázár János vezette minisztérium azután adott ki közleményt, hogy a héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzésére hivatkozva a sajtóban olyan hírek jelentek meg, amelyek szerint 2012-től "hanyatlásnak" indult a civil szektor.

A Miniszterelnökség reagálása szerint azonban a KSH-elemzés ezzel éppen ellenkező képet mutat. Kifejtették: a statisztikai hivatal hivatkozott adatai a nonprofit szektort mutatják be, ami nem azonos a civil szervezetek körével. A nonprofit szektornak ugyanis csak egy részét alkotja a köznyelvben civilként emlegetett szervezetek köre, amely a civil társaságokat, a Magyarországon nyilvántartásba vett egyesületeket, valamint - a köz- és a pártalapítványok kivételével - az alapítványokat foglalja magába.

A sajtóban a civil szervezetek számának csökkenésével kapcsolatban tett megállapítások esetében a Miniszterelnökség arra hívta fel a figyelmet, hogy a KSH elemzésében szereplő szervezetszámra vonatkozó adat nem teljes körű, tekintettel arra, hogy ezt a számot a statisztikai hivatalnak visszaküldött civil és egyéb nonprofit szervezetek által kitöltött éves adatszolgáltatás alapján határozták meg. A törvényszékek nyilvántartásában jelenleg csaknem 20 ezerrel több működő civil szervezet van bejegyezve a KSH adataihoz képest.

A bevételek "negatív irányú módosulásánál" is egyértelműen jelzi a KSH - folytatták -, hogy ez "csak a szolgáltató jellegű, nonprofit gazdasági társaságok körében mutatható ki".

A valóság az, hogy a klasszikus civil szervezetek bevételeinél - 2012-höz képest - "egyértelműen kimutatható a 8,2 százalékos növekedés" - írta közleményében a Miniszterelnökség.

Megjegyezték, hogy 2013-ban - a megelőző évvel összevetve - a foglalkoztatottak száma szintén emelkedett a civil szektorban, és nőtt a szervezeteknél foglalkoztatottak bérköltsége és átlagkeresete is.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.