Itthon MTI 2015. január. 21. 08:22

Szijjártó elmondta, mikor jön Putyin Budapestre

Február 17-én tesz munkalátogatást Magyarországon Vlagyimir Putyin orosz elnök – jelentette be szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Az orosz államfő Orbán Viktor miniszterelnök elmúlt évi moszkvai munkalátogatását viszonozza – mondta a tárcavezető a Magyar Rádió 180 perc című műsorában.

Szijjártó Péter szerint a megbeszélés témái között szerepelnek majd a kétoldalú politikai és gazdasági kapcsolatok, energiabiztonsági ügyek és az ukrajnai fegyveres konfliktus is.

A miniszter elmondta azt is: Magyarország szorgalmazza, hogy az ukrajnai fegyveres konfliktus minél hamarabb, tárgyalásokkal véget érjen, mégpedig a krízis rendezését szolgáló minszki megállapodás alapján. Magyarországnak az az érdeke, hogy erős és stabil szomszédja legyen Ukrajna – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy annál is inkább lesz miről beszélni a munkalátogatáson, mert az Oroszországgal szemben bevezetett uniós szankciók és az orosz embargós ellenintézkedések jelentős mértékben visszavetették a két ország közötti gazdasági és politikai együttműködést, így a magyar-orosz gazdasági, kereskedelmi együttműködést is. Példaként említette, hogy az Oroszországba irányuló magyar export több mint 13 százalékkal csökkent az elmúlt időszakban.

Kérdésre válaszolva Szijjártó Péter arról is beszélt: nincs késés abban a folyamatban, amelynek során Szemerkényi Réka, Magyarország új washingtoni nagykövete elfoglalja a posztját. Hangsúlyozta, hogy Szapáry György személyében ma is nagyköveti szinten képviselteti magát Magyarország az Egyesült Államokban.

Szemerkényi Réka fogadónyilatkozatát november végén kérték ki az amerikai külügyi tárcától és az ezzel kapcsolatos eljárás körülbelül 2 hónapot vesz igénybe. Az amerikai külügyi tárcától azt a jelzést kapták, hogy hamarosan megérkezik a fogadó nyilatkozat – mondta a miniszter.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.