2015. január. 20. 18:10 MTI Utolsó frissítés: 2015. január. 20. 20:06 Itthon

Béremelést követelve tüntettek a kulturális dolgozók

A kultúra és a kulturális dolgozók megbecsüléséért, béremelésért kezdődött tüntetés kedd este a fővárosban.

A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) szervezésében tartott demonstráción felszólalók - köztük Csóti Csaba KKDSZ alelnök - arra hívták fel a figyelmet, hogy a kulturális ágazatban már tíz éve nem kaptak béremelést.

A demonstráción szolidaritását fejezte ki az Európai Közszolgálati Szakszervezeti Szövetség képviseletében Josef Krejbych, aki szerint a magyar kormánynak fel kellene ismernie, hogy a kultúra széleskörű gazdasági és társadalmi jelentőséggel bír.

A mintegy négyszáz demonstráló a beszédek után - fáklyával a kezében - a Magyar Tudományos Akadémia épülete elől a V. kerületi Szalai utca irányába indult el. Többen szakszervezeti táblákkal a kezükben vonultak, mások feliratokat vittek, ezeken egyebek mellett az állt: "Európai munkáért európai bért!", "Több kultúrát, kevesebb Fideszt!".

Az épület sarkánál felolvastak egy petíciót - amelyben a KKDSZ a bértárgyalások azonnali megkezdését követelte a kormányzattól -, majd átadták a minisztérium képviselőjének.

A tömeg ezt követően fáklyákkal a Néprajzi Múzeumhoz vonult, ahol - egy teherautó platóján rögtönzött színpadról - mások mellett felszólalt Schilling Árpád rendező (Krétakör), aki annak a véleményének adott hangot, hogy "nincs már tárgyalóasztal, nincs hová leülni", hiszen a kormány nem is akar tárgyalni senkivel. Utalt arra, hogy ezért is kezdték el már korábban a tüntetéseket. A rendező a különböző célokért tüntetők összefogását hangsúlyozta és arról is beszélt, dolgozni kell azon, hogy mi legyen "Orbán után".

Gulyás Balázs, a netadó-tüntetés szervezője a kormány intézkedéseit, ezek között az útdíjat és a napelemeket érintő adót bírálta, majd azt mondta, hogy a mai hatalom elfeledkezik a kultúráról és az oktatásról, miközben stadionokra és presztízsberuházásokra jut pénz. Elhangzott, hogy a budapesti demonstrációval egy időben számos vidéki helyszínen is tartottak tüntetést a magyar kultúra - január 22-ei - napja apropóján.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.