2015. január. 08. 16:44 MTI Utolsó frissítés: 2015. január. 08. 17:47 Itthon

Orbánra uszítaná Merkelt az MSZP

Szanyi Tibor szerint a német kancellár azzal viszonozhatná Horn Gyula és Németh Miklós történelmi tetteit, ha budapesti látogatásán megmondaná Orbánnak, hogy nincs helye a demokratikus európai politikusok közösségében.

Az MSZP azt várja, hogy Angela Merkel német kancellár budapesti látogatásán félreérthetetlenül jelezze Orbán Viktor miniszterelnöknek: nincs helye a demokratikus európai politikusok közösségében – közölte Szanyi Tibor, az ellenzéki párt európai parlamenti (EP-) képviselője csütörtökön.

Az EP-képviselő szerint a világ egyik legbefolyásosabb politikusának azt is jeleznie kell a magyar kormányfőnek, hogy méltatlan a jövő Európai Uniójának alakításában való részvételre és egyúttal a magyar kormány irányítására.

Szanyi Tibor további elvárásként fogalmazta meg a kancellár felé azt, hogy az európai integráció iránt elkötelezett, annak jövőjéért kiemelten felelős politikusként a magyar nyilvánosság előtt is adjon hangot kritikus véleményének.

Hozzátette: azt kérik Angela Merkeltől, hogy "a nyílt és objektív politizálás" jegyében találkozzon a magyar demokratikus ellenzék képviselőivel, mindenekelőtt az MSZP vezetőjével.

Az EP-képviselő szerint Angela Merkel látogatása elé a magyar emberek többsége nagy várakozással tekint. Ezt a várakozást az a remény táplálja – folytatta –, hogy "ez a nagy formátumú és hatalmú politikus" felismeri a történelmi esélyt, és a magyar nép mellé áll, hogy az saját erejéből – Európa támogatásával – megszabadulhasson "az Orbán-rezsim antidemokratikus önkényétől".

Szanyi Tibor szerint Angela Merkel ezzel morális és politikai értelemben viszonozhatná Németh Miklós és Horn Gyula a határnyitással kapcsolatos tetteit.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.