Itthon MTI 2014. december. 31. 05:33

Elutasította az ügyészség a Nyers Rezső elleni feljelentést

Bűncselekmény hiányában az ügyészség elutasította a jobbikos Novák Előd feljelentését, amelyet az MSZMP utolsó és az MSZP első elnöke, Nyers Rezső ellen tett – írja a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap szerdai számában.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője mindkét lappal közölte azt is, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség a feljelentés iratai mellett egyéb, más eljárásban beszerzett releváns iratokat is megvizsgált, ezek alapján megállapították, nem lelhető fel olyan adat, amely arra utalna, hogy Nyers Rezső befolyásolta volna Nagy Imre és társai ellen folyó büntetőeljárást, illetve ilyen tevékenységének eredményeként került volna sor Nagy Imre és társai elítélésére.

A Magyar Nemzet emlékeztet arra, hogy Novák Előd, a Jobbik alelnöke még november elején tett feljelentést az egykori kommunista pénzügyminiszter ellen felbujtóként elkövetett emberölés, jogellenes fogva tartás és bűnpártolás miatt, mert szerinte Nyers Rezső az MSZMP Központi Bizottságának tagjaként szerepet vállalt többek között Nagy Imre és társai kivégzésében. 

A Magyar Hírlap írása szerint nem találtak bizonyítékot arra sem, hogy a volt pártelnök bármilyen formában részese lett volna Nagy Imréék jogellenes fogva tartásának. A lap megjegyzi: az ügy szempontjából ugyanakkor érdekesnek tűnhet, hogy az MSZMP KB egykori tagjától 2013-ban éppen az 1956-os forradalom leverésében, és az azt követő megtorlásokban betöltött szerepe miatt vonták meg kiemelt nyugdíjpótlékát.

Hirdetés
hvg360 Cabrera Martin 2025. március. 26. 19:30

„Feldob, ha arra gondolok, hogy Pottyondy Edina és Trombitás Kristóf ugyanazon a videón nevet”  – interjú a Különös történések a Szondi utcában alkotójával

Váratlan lendülettel robbant be tavaly a magyar közéletbe a Különös történések a Szondi utcából című YouTube-csatorna, amelyet azóta politikai oldalakon átívelő népszerűségre tett szert. Az rajzfilmek készítője autodidakta módon tanult meg animálni, és örül annak, hogy sokan sokfélét látnak bele a videóiba. Interjú Roznár Leventével, a Különös történések a Szondi utcában alkotójával.