2014. december. 15. 11:37 MTI Utolsó frissítés: 2014. december. 15. 11:36 Itthon

34 milliárdos program indul a leginkább rászorulóknak uniós támogatással

A háromévesnél fiatalabb gyerekeket és családjukat, a hajléktalanokat, valamint az időseket élelmiszercsomagokkal segítik Balog Zoltán bejelentése szerint. A program lényegében "ételcsomag", de az élelmiszer mellett tartós fogyasztási cikkeket is adnak a rászorulóknak.

A leginkább rászorulók számára 34 milliárd forintos program indul az Európai Unió támogatásával: a háromévesnél fiatalabb gyerekeket és családjukat, a hajléktalanokat, valamint az időseket élelmiszercsomagokkal segítik - jelentette be az emberi erőforrások minisztere a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten. Balog Zoltán elmondta: az Európai Bizottság jóváhagyta a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Programot, elsőként az új uniós költségvetési ciklusban. Közölte, hogy az uniós támogatás összege 29-30 milliárd forint, ehhez 4 milliárd forintot tesz hozzá a kormány. 

A program lényegében "ételcsomag", de az élelmiszer mellett tartós fogyasztási cikkeket is adnak a rászorulóknak - mondta Balog Zoltán. A miniszter emlékeztetett: a három év alatti gyerekeknek csak kis százaléka jut el a hátrányos helyzetű térségekben a bölcsődébe. Ezért az uniós támogatásból vásárolt élelmiszert és más fogyasztási cikkeket, mint például a pelenkákat, a Biztos kezdet gyerekházakon keresztül juttatják el az érintettekhez. Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy a gyerekházakban a rászoruló anyák a gyerekneveléshez szükséges ismereteket is elsajátíthatják. 

A miniszter elmondta: a támogatásból 250 ezer embernek nyújtanak majd támogatást, a kisgyermekek mellett a hajléktalanoknak, valamint az idős, alacsony jövedelmű, megváltozott munkaképességűeknek. 

Balog Zoltán elmondta azt is, hogy az állam vásárolja meg az élelmiszereket, tartós fogyasztási cikkeket, a beszerzésnél előnyt élveznek a hazai, valamint a szociális gazdaságokból származó termékek. A beszerzett cikkeket nagy tapasztalattal rendelkező segélyszervezeteken keresztül juttatják el a rászorulókhoz, a segélyszervezeteket pályázaton választják ki.

Kurucz Éva kormányszóvivő jelezte: a 2014-2020 közötti időszakban lehet felhasználni az uniós forrást a leginkább rászorulók támogatására. Közölte: a kormány jövőre az uniós forráson túl további milliárdokat fordít a gyermekéhezés felszámolására. 2015. szeptemberétől, a kötelező óvoda bevezetésével már nem lesz olyan gyerek, aki naponta ne kapna háromszor ételt, 2016. januárjától pedig még szélesebb körben teszik ingyenessé a gyermekétkeztetést - tette hozzá.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.