Itthon MTI 2014. december. 10. 09:56

Szentkoronás pólóárusok ellen indít háborút a Jobbik

A Szent Korona nincs különösebb veszélyben, ezért nem azt, hanem a képmását kellene védeni, hiszen azt szokták meggyalázni – erre jutott a Jobbik.

A Jobbik a Szent Korona képi másának védelmére tett javaslatot a parlamentnek. Sneider Tamás, az Országgyűlés jobbikos alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy végleg megálljt kell parancsolni a Szent Korona mása gyalázásának, ami az utóbbi időben megsokszorozódott.

Képünk illusztráció

A törvény jelenleg egy évi elzárással büntetheti azt, aki a Szent Koronát, a címert, a zászlót meggyalázza, mondta, viszont értékelése szerint a törvényalkotó célja ugyanakkor nem az volt, hogy a korona nagyobb védelmet kapjon, hiszen az egész parlamenti őrség védi, erős bura alatt van, tehát nehéz lenne elrabolni és meggyalázni.

Az ellenzéki politikus azt hangoztatta: a korona képi mását, hasonló ábrázolását is védeni kell. Sneider Tamás több példát hozott arra, milyen esetekben tettek feljelentést, egyúttal elítélte, hogy üzletszerűen árusítani fognak olyan pólókat, amelyek szerintük a nemzeti szimbólumot gyalázzák.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.