2014. november. 28. 08:57 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. november. 28. 10:20 Itthon

2009-ben rabolt ki egy budapesti bankot, most kapták el a tettest

Előzetesben van az a férfi, aki öt és fél évvel ezelőtt kirabolt egy Üllői úti pénzintézetet. Lakásán fogták el a rendőrök.

2009. június 17-én 9 óra 50 perckor egy akkor még ismeretlen férfi tőrkéssel a kezében bement egy Budapest IX., Üllői úti pénzintézetbe. Megfenyegette a biztonsági őrt, majd dulakodást követően elvette lőfegyverét, amellyel az alkalmazottakat készpénz átadására kényszerítette. A megszerzett pénzzel menekülni próbált, amikor az ügyféltérbe lépő másik biztonsági őr leadott egy figyelmeztető lövést, ennek ellenére a támadó a helyszínről elmenekült. A bűncselekmény következtében személyi sérülés nem történt.

A BRFK nyomozói közel öt és fél évvel a bűncselekményt követően, november 25-én nagyvarsányi lakásán elfogták a 47 éves Sz. Józsefet. Az őrizetbe vett gyanúsított kihallgatásakor tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen panasszal nem élt.

Sz. Józseffel szemben rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Rablási Osztálya folytatja le. Az eljáró hatóság előterjesztést tett előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes ügyészség indítványára a Budai Központi Kerületi Bíróság november 27-én elrendelt.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.