Szijjártó Péter nem tud Magyarország elleni amerikai titkosszolgálati offenzíváról, és a kitiltási ügyről beszélve azt mondta, még mindig nem tud semmi konkrétumot az esetről, de abban reménykedik, hogy sikeres lesz Polt Péter legfőbb ügyész azon kezdeményezése, amellyel amerikai kollégájától kér segítséget az ügyben.
Magyarország minél előbb szeretné lezárni az amerikai-magyar politikai kapcsolatokat terhelő nyitott kérdéseket – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap este az ATV Szabad szemmel című műsorában. A magyar külügyi vezető az interjúban három részre bontotta az amerikai-magyar kapcsolatokat, amelyek közül a gazdasági és védelmi együttműködést a lehető legjobbnak minősítette. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a politikai együttműködést "nyitott kérdések terhelik", amelyeket Magyarország szeretné minél hamarabb lezárni.
"Sziklaszilárd és határozott álláspontom, hogy ha valaki mást korrupcióval vádol meg, akkor mellé kell tenni a konkrétumokat" – fogalmazott Szijjártó Péter a kitiltási üggyel összefüggésben, majd hozzátette: "ha ezekkel a konkrétumokkal rendelkeznénk, akkor senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy a magyar kormány kivizsgálná ezeket a kérdéseket". Arra a kérdésre, hogyan lehetne előrelépni ebben a helyzetben, a miniszter azt mondta, abban reménykedik, hogy sikeres lesz Polt Péter legfőbb ügyész azon kezdeményezése, amellyel amerikai kollégájától kér segítséget az ügyben.
Szijjártó Péter elmondta, a kitiltási ügyben kizárólag a sajtóból tájékozódik, ugyanis továbbra sem kapott hivatalos tájékoztatást arról, kiket és miért tiltott ki az Egyesült Államok. Közölte, hogy Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke sem tájékoztatta őt, az adóhatóság vezetőjének – saját kitiltásáról szóló – interjúját Japánban tartózkodva olvasta. "A higgadtság és a nyugalom a legfontosabb kifejezések" ebben a kérdésen – mondta a tárcavezető, aki szerint nincs megoldhatatlan probléma a két ország között.
Az amerikai kormányzati tisztségviselők nyilatkozataikban hosszú évek óta negatív véleményt fogalmaztak meg számos magyar parlamenti, kormányzati döntésről és ennek a folyamatnak a részeként hozták meg azt a döntést, amely hat magyar állampolgár kitiltásával jár – fejtette ki. "Ne akarják inkorrekt módon azt a képzetet előteremteni, hogy valakinek az alkalmatlansága miatt ide váratlanul beütött volna a krach" – fogalmazott Szijjártó Péter.
A külgazdasági és külügyminiszter kérdésre válaszolva kijelentette, nem tud Magyarországgal szembeni amerikai titkosszolgálati offenzíváról.
Szijjártót Pétert kérdezték azokról a sajtóértesülésekről is, amelyek szerint több korábbi futsalos csapattársa is munkát kapott a tárcájánál, ahol ezzel egy időben eddig több mint száz alkalmazottat bocsátottak el. Válaszában azt mondta, a külügyminisztériumban soha nem veszik figyelembe a szabadidős tevékenységet, kizárólag a munkavégzés alapján értékelik a munkatársakat. "Ez mindkét irányban igaz" – válaszolta arra a kérdésre, hogy "csapattársakból lettek kollégák, vagy kollégákból lettek csapattársak". Példaként említette kabinetjének koordinátorát, akit tizennégy éve ismer, és még a Fidelitasban kezdtek együtt dolgozni, majd két évig közösen is futsaloztak. "Rá azt mondani, hogy azért van mellettem, mert futsalos, nézze, az annyira nevetséges!" – fogalmazott Szijjártó Péter, aki megjegyezte, minisztériuma több mint nyolcszáz alkalmazottjából jelenleg ketten futsaloznak.
A minisztériumi elbocsátásokkal összefüggésben elmondta még, a diplomatáktól olyan visszajelzéseket hall, hogy "végre operatívan tudják tartani a kapcsolatot a Külügyminisztériummal, végre van a dolgoknak utánkövetése, végre gyorsan reagálunk".