2014. november. 21. 13:43 MTI Utolsó frissítés: 2014. november. 21. 15:07 Itthon

Védelmet kap a Miniszterelnökség több épülete, az ÁSZ-elnök autót is

Az Állami Számvevőszék elnöke is a miniszterekhez hasonló védelmet kaphat a jövőben, és a Miniszterelnökség kiemelt védelemben részesülő ingatlanainak a körét is kibővítené a kormány – derül ki abból az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett tervezetből, amelyet pénteken tettek közzé a kormány honlapján.

Az Állami Számvevőszék elnökének védelmét "veszélyeztetettségének mértékére figyelemmel" a minisztereket megilletőhöz hasonlóan felső középkategóriájú gépjármű és hivatásos gépjárművezető rendelkezésre bocsátásával biztosítanák – derült ki a módosítási tervezetből.

A tervezet hatásvizsgálati dokumentuma szerint ez a tevékenység a Készenléti Rendőrség szervezetében négy emberrel látható el, ehhez további két ember biztosítása szükséges. A feladatellátáshoz szükséges személyi juttatások, a munkaadót terhelő járulékok és a szociális hozzájárulási adó, valamint a dologi kiadások forrásigénye 2014-es szinten számolva évi 17,56 millió forint.

A jelenlegi szabályozás egy másik kiegészítése szerint a jövőben a legfőbb ügyész védelme is kiterjed majd állandó szálláshelyének (rezidenciájának), illetve ideiglenes szállásának őrszemélyzettel történő biztosítására.

A tervezet összefoglalójában kitértek arra is, hogy az idén létrejött új kormányzati struktúrában bővültek a Miniszterelnökség feladatai, így a munkatársait további ingatlanokban kellett elhelyezni. Ezért a fővárosban a Miniszterelnökség munkatársainak elhelyezésére szolgáló ingatlanokkal egészítenék ki a létesítménybiztosítási intézkedések céljából kijelölt létesítmények és értékek körét.

A jogszabály-módosítás hatálybalépése után a létesítménybiztosítási intézkedések a Miniszterelnökség budapesti Nagysándor József utcai és Wesselényi utcai épületei mellett a Bihari János utca 5. szám alatt, az Arany János utca 25. szám alatt, valamint a Nagy Diófa utca 11. szám alatt található épületeire is kiterjednek majd – olvasható a tervezetben.

Ezen ingatlanok védelmének biztosításához a tervezet szerint a Készenléti Rendőrség hatvannégy dolgozójára van szükség. A feladatellátáshoz szükséges személyi juttatások, a munkaadót terhelő járulékok és a szociális hozzájárulási adó, valamint a dologi kiadások forrásigénye egy évre az idei szinten számolva 230,6 millió forint – olvasható a hatásvizsgálatban.

A védett személyek és a kijelölt létesítmények védelméről szóló kormányrendelet szerint jelenleg az állandó személyvédelemben részesülő állami vezetők: a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Alkotmánybíróság elnöke, a Kúria elnöke, valamint a legfőbb ügyész tartozik.

A létesítménybiztosítási intézkedés céljából kijelölt létesítmények és értékek között jelenleg a Szent Koronához tartozó jelvények közül a Nemzeti Múzeumban elhelyezett koronázási palást, a Sándor-palota, az Állami Számvevőszék központi épülete, az Alkotmánybíróság, a Kúria, a Legfőbb Ügyészség épülete, a Miniszterelnökség Nagysándor József utcai és Wesselényi utcai épülete, továbbá az összes minisztériumnak a miniszter elhelyezését biztosító épülete, valamint az Információs Hivatal központi objektuma szerepel.

Hirdetés