2014. november. 17. 12:13 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. november. 17. 13:00 Itthon

Saját embert állít az Origo élére a Telekom

Saját, régi emberét állítja az Origo Zrt. élére a Magyar Telekom: a médiacég dolgozóinak hétfőn délben jelentették be, hogy Temesi György lesz az új vezérigazgató. Elődje, Vaszily Miklós november 7-én távozott posztjáról.

Temesi György lesz az Origo Zrt. új vezérigazgatója – jelentették be a délre összehívott munkatársaknak a lap szerkesztőségében hétfőn. A hvg.hu úgy tudja, maga Christopher Mattheisen vezérigazgató jelentette be az új vezetőt, ahogy november 7-én ugyanígy közölte velük, hogy az eddigi vezérigazgató, Vaszily Miklós távozik. Belső forrásból származó információink szerint Temesi megbízatása 6 hónapra szól.

Az Origo honlapjára kikerült közlemény szerint Temesi közel 20 éve dolgozik a Magyar Telekomnál, illetve elődvállalatainál, „ahol széles körű menedzsment tapasztalatokat szerzett”. Mostani megbízását közvetlenül megelőzően senior tanácsadóként dolgozott a lakossági szolgáltatások területén, illetve hosszú évekig töltött be ugyanitt igazgatói pozíciót.

November 7-én jelentették be, hogy közös megegyezéssel november 6-i hatállyal távozik Vaszily Miklós, méghozzá egyidejűleg a Magyar Telekom Nyrt.-től Pataki Róbert üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettessel és Pukler Gábor, a Magyar Telekom Nyrt. innovációs és üzletfejlesztési igazgatójával.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.