Robbanószerkezet Soroksáron: két üzletet is kiürítettek
Két áruházlánc egy-egy üzletét ki kellett üríteni egy lövedék miatt, és a lezárás a Soroksárt Dunavarsánnyal összekötő 510-es út egyik szakaszát is érintette.
Feloldották a fővárosban, a XXIII. kerületi János apostol utcát és környékét érintő zárást, miután a tűzszerészek befejezték munkájukat - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje hétfő este az MTI-vel.
Bátyi Edina korábban elmondta: építési területen találták egy lövedéket, emiatt kétszáz méter sugarú körben lezárták a környéket. Két áruházlánc egy-egy üzletét ki kellett üríteni, és a lezárás a Soroksárt Dunavarsánnyal összekötő 510-es út egyik szakaszát is érintette.
Az altiszt legfrissebb információi szerint egy 10,5 centiméteres, magyar rombológránátot találtak, amely kilőtt állapotban volt.
A gránátot a rendőrség által kijelölt területen semmisítik meg - fűzte hozzá.