A várost járja és az írásait árulja, az elmúlt hat évben nagyjából negyvenezer novellát adott el. Nem a pénzért csinálja, a legfőbb célja, hogy kimozdítsa az embereket a programozott világukból, és változtasson a rendszer elosztási problémáin. Czibere Péter „gondolatdílerrel”, a Feltétel Nélküli Alapjövedelem Mozgalom aktivistájával beszélgettünk. Életbűvészek 3. rész.
Péter táskájában mindig akad novella, próza, társadalmi és filozófiai esszé, de bármikor elővarázsol egy sci-fit vagy egy tanmesét. Habár verseket is ír, mint mondja, nem ez a „fő profilja”, így nem is tartja magát költőnek, bár abból a szempontból elfogadja ezt a definíciót, hogy „igyekszik felkölteni” embertársait. „Írok, szeretek írni, és mivel ez egy gyakran megjelenő tevékenység az életemben, írónak nevezem magam.”
Péter nincs benne a kortárs irodalmi kánonban, a könyvesboltok polcain nem találni meg az alkotásait, folyóiratokban ugyan meg szokott jelenni, de az irodalomkritika nem foglalkozik a írásaival. Viszont az alanyi költőkkel ellentétben nagyon erős salesben és direkt marketingben, a műveit ugyanis az utcát járva, embereket megszólítva árulja, és ebből van a havi megélhetése. „Ezen keresztül jutok bármilyen pénzeszközhöz, aminek köszönhetően működtetni tudom amúgy azokat a dolgokat, amiket ma már inkább neveznék munkának. Vagyis, ami a hasznos tevékenységem.” Számára ebből a tevékenységből az a hasznos, ha valaki elolvassa egy novelláját, vagy leáll vele beszélgetni és megismerheti mások gondolatait.
Be vagyunk programozva
„Lehet egy abszurd kérdésem?” – így szólítja meg Péter a járókelőket. „Az abszurd szóban benne van, hogy valószínűleg nem pénzt fogok kérni. Bár tulajdonképpen egy pénzügyi tranzakció, amire felbujtom őket.” Szerinte ez nem koldulás, hiszen tulajdonképpen ugyanazt csinálja, mint bárki, aki üzletben árulja a portékáit. „Én is üzérkedek, csak a novelláimmal.”
Az esetek 30 százalékában azonnal elutasítják anélkül, hogy meghallgatnák. Szerinte ez azoknak az automatizmusoknak köszönhető, ahogy működünk. „Tudom, melyik polchoz megyek a boltban, hogyan fogok köszönni a pénztárosnak. Ha valakivel olyasmi történik, ami eltér a megszokottól, akkor az váratlanul éri. Sokan nem tudnak mit kezdeni egy ilyen szituációval, egy pillanatnyi félelemingerként éri őket, és azonnal kikerülnek.”
A sorozat korábbi részei:
"Azért vaterázok, hogy több időm legyen az életre"
Korábbi cikkek hasonló témában:
Eleinte nehezen tudott megbirkózni az elutasítással, elvárásai voltak, hogyan kéne viselkednie az embereknek. „Volt, hogy szóharcokba, meg vitákba keveredtem. Megpróbáltam kiharcolni, hogy embernek nézzenek, és figyeljenek arra, hogy én mit is akarok valójában.” Az esetek 70 százalékában azért sikerül előadni mondandóját, és ezután az esetek felében vásárolnak is a műveiből.
Ha több pénz kell, többet talpalok
Péter körülbelül 9 éve kezdett el írni, és 6 éve árusítja a novelláit. Mára ez életformájává vált, ami egyfajta szabadságot is ad: maga gazdálkodik az idejével, nincsenek felé elvárások, határidők, kötelező elvégzendő feladatok.
Általában napi 2-3 órát dolgozik, ezalatt az idő alatt 10-15 novellát ad el, bár olyan is előfordul, hogy egész napra elhúzódik az árusítás, mert inkább csak beszélget. „De az is lehet, hogy pihenek, és elmegyek pingpongozni a barátaimmal. Akkor egy másik nap nem két órát, hanem négy órát dolgozok. És persze a bevételtől is függ, hogy másnap mennyi pihenést engedek meg magamnak.”
Gyakran éri az a kritika, ha családja lenne, nem tehetné meg, hogy ilyen életmódot folytasson. Szerinte nincs így. „Ma bárkit, bármikor kirúghatnak. De ha valaki több pénzt szeretne, hiába találja ki, hogy túlórázni fog, azt nem fizetik meg vagy nincs szükség rá. Én eldönthetem, hogy mennyit talpalok, és ha családom lenne, akkor azt is, hogy több időt töltök velük. Ráadásul messze fölötte keresek már így is egy átlagos fizetésnek.”
Péter elmondása szerint amióta a várost járja, azóta beteg sem volt, igaz, megpróbál egészségesen élni. „Nem kávézom, nem cigizek, nem iszom alkoholt, nem drogozok, vega vagyok. Egy teljesen egészséges testben élhetek, legalábbis, mondjuk, 80 százalékban, mert sajnos én is a boltban kapható zöldséget eszem.” Péter néhány ismerősével most épp azon van, hogy biogazdálkodásba kezdjen egy városszéli üvegházban, és maguknak termesszék meg az élelmiszereket.
Az adóellenőrök is emberek
Péter írásai a táskájában, egy mappában lapulnak, a vevők kedvük szerinte belelapozhatnak, válogathatnak. Az írásoknak nincs fix ára. Ha valakinek nincs pénze, Péter ingyen is ad. „Nem zárom el a vízcsapot. Nem hiszem, hogy azért, mert valaki szegényebb, nem juthat neki mindabból, ami a világban megtalálható.”
Tizenkétezer forint volt eddig a legnagyobb összeg, amit egy írásért kapott, általában pár száz forintot adnak egyért. Szerinte a gondolatnak az az értéke, amit ad: szórakoztat, elgondolkodtat, meghökkent. „Minden dolog valamilyen érzést vált ki bennünk, és mi ezt próbáljuk pénzben lemérni. De hát ez lehetetlen!" Péter az adózást sem aggódja túl: azok is befizetik a részüket, akik megveszik a kannás bort. „Én is, amikor vásárlok, közel 30 százalékkal támogatom az államot, ráadásul nekem egy csomó mindenre nincs szükségem, amire ezek a pénzek – sokszor értelmetlenül – elmennek.” Már nem egyszer futott bele adóellenőrbe. „Ők is ugyanolyan emberek. Mosolyogva céloznak rá, de sosincs probléma.”
A középiskolát sem fejeztem be
| Keressük |
| Van olyan a közelében, aki a semmiből épít várat? Egy ötletének köszönhetően a jég hátán is megél? Forintokból rakja össze a megélhetését, de nem is vágyik vagyonokra? Leginkább azt szeretné, hogy azt csinálhassa, amit szeret? Mindeközben még a környezetével is jót tesz? Ha ismer ilyen életbűvészt, ne habozzon, írja meg k.ilias@hvg.hu-ra. |
Péter legalább öt középiskolát elkezdett, járt nyomdaipari iskolába, szakmunkásképzőbe, ötvösképzőbe, művészeti gimnáziumba, de végül a középiskolai tanulmányait sem fejezte be. Szerinte már az általános iskolában is rendszeridegen volt. „Csak azt éreztem, hogy nekem nem mennek bizonyos dolgok. De nem azért, mert nekem volt kevés képességem, hanem mert ez az iskolarendszer nem alkalmas arra, hogy minden embernek a képességeit ki tudja bontakoztatni.”
Mint meséli, későbbi életében sosem volt gond a munkakereséssel. Fellépésének köszönhetően nem volt szüksége arra, hogy papírokat lobogtasson, mindenhova könnyedén felvették, több tucat különböző munkahelye volt már. „Voltam szobafestő, raktáros, de voltam üzletkötő is biztosítónál.” Ha úgy alakul, még ma is elvégez bármilyen kétkezi munkát, de írói munkára is többször felkérték már. „Annak viszont akkor olyannak kell lenni, ami lelkesít, vagy aminél azt érzem, hogy kreativitásommal hozzájárulhatok ahhoz, hogy valami jobb legyen.”
Állandó írója folyóiratoknak, novellái jelennek meg az interneten, és abban ugyan nem biztos, hogy könyvírásra is alkalmas lenne, de szívesen végigsztorizna egy könyvet, egy-egy tanmesével, történettel megtűzdelve. Kiadóknál viszont nem kilincsel. „Nekem külön nem szándékom, hogy kiadjanak könyvben, csak azért, mert az emberek azt gondolják, hogy az irodalomnak két kemény fedél közt, számozott lapokon kell lennie.” Számításai szerint már így is rengeteg emberhez jutottak el a gondolatai, a hat év alatt körülbelül 40 ezer novellát adott el.
Kinek a számára nő az életszínvonal?
Péter a Feltétel Nélküli Alapjövedelem Mozgalom tagja, aktivistaként rádióban szerepel, előadások megszervezésében és lebonyolításában segédkezik, és írásaiban is szívesen boncolgat társadalmi, lélektani problémákat. Úgy gondolja, ha véglegesen nem is, de a jelenlegi problémákra az alapjövedelem bevezetése megoldást jelenthetne. „Ha egy családban a gyermek azért kapja az ellátást, mert van, akkor úgy gondolom, hogy ezt a családi együttműködésben, együttérzésben való létet társadalmi szinten is megélhetjük.”
Úgy látja, hogy újfajta világszemlélet van terjedőben, de a legtöbben még mindig egy mindenre kiterjedő, szolidaritás nélküli, tisztán versenyelvű gondolkodásmódban élnek, és ezt tükrözi a társadalmi rendszerünk általános felfogása. Az egymás melletti versengést (ki milyen kocsival jár, vagy hova megy nyaralni stb.) szerinte nem lehet kizárni, de hogy az alapszükségletek biztosítását megkérdőjelezzük, például, hogy vannak emberek, akiknek nincs hol lakniuk, nincs mit enniük, azt egy abszurd dolognak tartja.
Szerinte minden adott lenne egy viszonylagos jóléthez, de az, hogy 35 ezer ember él az utcán, miközben 500 ezer lakás üresen áll, arról árulkodik, hogy valamifajta elosztási probléma van. „Mindig a valóságot kellene nézni, azt, hogy ott van a hajléktalan az utcán, vagy hogy már öt éve 100 ezer emberrel nő évről évre Magyarországon a szegénység. Értjük mi, hogy nő a GDP, meg az életszínvonal, de akkor kinek a számára? Ezt kell megvizsgálni.”
Azzal a felvetéssel, hogy sokan talán igazságtalannak tartanának egy olyan rendszert, amelyben azok az is fizetéshez jutnának, akik nem dolgoznak, Péter nem ért egyet. „A bűn az, hogy embereket kirekesztettünk a munkából és nem tudnak dolgozni. A modernizálás következtében nem az történt, hogy kevesebb munkaidőre van szükség, és ezt a munkaidőt szépen elosztjuk egymást közt, és mindenki részesül a javakból, hanem sokan ki lettek szorítva a munkából.” Abban ő sem hisz, hogy az alapjövedelmet rá lehetne erőltetni az emberekre. Mint mondja, ha a reformokat nem előzi meg igazi benső átváltozás, akkor az csak javítgatása, toldozása-foldozása lesz a mai rendszernek, amire szerinte jó példa a különböző segélyezések. „Számomra az cinizmus, hogy kitolunk embereket perifériára a munkából, és aztán nagyvonalúan, odaadunk nekik egy kis pénzt, hogy azért ne legyen lelkiismeret furdalásunk. Természetesen egy idő után, amikor már generációk nőnek föl, ez teljesen hétköznapi dologgá válik, és ma már nem is érezzük a cinizmust ebben.”
Péter pár művét itt olvashatja:
Záróra
