2014. október. 31. 13:43 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. november. 03. 15:21 Itthon

Vesztettek a Volánbuszt beperlő buszsofőrök

Hat év pereskedés után pénteken jogerősen, másodfokon elvesztették a pert a Fővárosi Törvényszéken azok a buszvezetők, akik elmaradt munkabérük miatt kezdeményeztek eljárást a Volánbusz Zrt. ellen – tudta meg a hvg.hu.

Ahogy arról beszámoltunk, a sofőrök amiatt fordultak bírósághoz, mert szerintük nem rendelkezésre állási időnek, hanem rendes munkaidőnek számít az az idő, amit a helyközi utasszállítást bonyolító cég sofőrjei a járatuk megérkezése és a menetrend szerinti következő útjuk indulása között eltöltenek.

Ezt az időt éveken keresztül a Volánbusznál készenlétnek, illetve rendelkezésre állási időnek számolták el, és nem a teljes alapbért, csak annak 60-65 százalékát fizették ki utána. Így előfordult, hogy egy 5-től 22 óráig tartó munkanapon – a sokszor többórás menetrend-lyukak miatt – is csak jóval kevesebb óra után kaptak fizetést.

A sofőrök szerint ebben az időben is egy sor feladatuk van, másrészt ilyenkor is munkában vannak, vagyis nem tehetik szabadon, amit szeretnének. A törvényszék azonban pénteken kihirdetett ítéletében a Volánbusznak adott igazat, miszerint maguk rendelkeztek ezzel az idővel, így az nem munkaidő, csak készenlét. „A bíróság szerint sem kellett a rendelkezésre állási időben semmit sem csinálnunk. Pedig ez nem igaz” – mondta a pert kezdeményező egyik buszvezető, Demeter Zoltán. Nagyon elkeseredett a pénteki ítélettől, mert továbbra is úgy gondolja, hogy már csak a vonatkozó uniós szabályok alapján is nekik van igazuk. Állítja, a Volánbusz a perben hat olyan tanúval támasztotta alá, hogy a sofőröknek a rendelkezési időben nem kellett dolgozniuk, akiknek a többsége ma is a társaságnál dolgozik, így nem tekinthetők elfogulatlannak.

„A strasbourgi bírósághoz fordulunk, tudom, hogy abból nem holnap vagy holnapután lesz valami, de végigvisszük” – tette hozzá. Információink szerint más munkaügyi bíróságon is vannak ugyanebből az okból indított eljárások, amelyekben valószínűleg hivatkoznak majd a mai döntésre – ami így rossz hír minden buszsofőrnek.

 A Volánbusz cikkünk megjelenése után juttatta el hozzánk reagálását. „Az első- és másodfokú bíróság ítélete egyaránt azt bizonyítja, hogy a Volánbusz Zrt. mind szabályozási-bérezési rendszerének megalkotása , mind ezen szabályok – valamint a honi és uniós jogszabályi rendelkezések – alkalmazása során maximális megfeleléssel, minden esetben jogszerűen járt és jár el"  - közölte Göndös Gábor ügyvéd, a Volánbusz Zrt. perben eljárt munkajogásza.

 

 

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.