Az egyediségre, a különlegességre, de legfőképpen a formákra vadászik. Hajnalban kezdődik a hajsza a bolhapiacon, az elejtett zsákmányok értékesítése viszont már a neten történik. Ő a virtuális ószeres, akinek a Vatera a szupermarket. A felső korlát nélküli internetadó őt is tönkretenné. Életbűvészek, 2. rész.
„Egyszerű vadászgatással kezdődött az egész, saját gyűjtemények létrehozásával. Ezt az ember nem tudatosan csinálja, hanem ilyennek születik” – mondja Valter, aki már kisgyerekként is nagy gyűjtögető volt, a kártyanaptáraktól kezdve, a képeslapokon át, az akkor még ritkaságszámba menő külföldi újságokból kivágott képekig sok mindent bespájzolt.
Állítása szerint a családban nagyapja volt hasonló típus, akit tanáremberként a könyvek tartottak lázban. „Már 6-7 éves koromban vitt magával az antikváriumokba. Legalább tízezer kötetes könyvgyűjteménye lehetett.”
Ő maga körülbelül hat évvel ezelőtt kezdett el egy barátja hatására, valamint saját örömére bolhapiacra járni. „Eleinte mindenfélét megvettem, amire rákattantam. Aztán persze rájöttem, hogy mindent nem lehet gyűjteni. Egyrészt mindig jött valami sokkal ütősebb darab, másrészt a lakásban is elég korlátozott a kirakodófelület.” Hogy legyen hely az újabb szerzeményeknek, és hogy legyen miből fedezni az újabb kiadásokat, a kiszelektált tárgyakat a Vaterán kezdte el árulni.
Mást nem érdekel, hogy engem mi érdekel
A sorozat első részét itt olvashatja:
Korábbi cikkek hasonló témában:
„Egy agyalós sörözés alkalmával merült fel először a gondolat, hogy esetleg ki lehetne egészíteni ezzel az eléggé szánalmas fizetésemet.” Valter eleinte csak olyan tárgyakat árult, amelyek neki is tetszettek, míg rá nem jött, hogy ez viszonylag elég szűk réteget érint. Elkezdett statisztikákat kutatni, hogy mi az, amit egyáltalán keresnek az emberek. Valter jelenleg már csak négy területtel foglalkozik: könyvekkel, játékokkal, régiségekkel és gyűjteményekkel. „Persze mindig van egy olyan darab, ami önmagában is megállja a helyét, és akkor azt megveszem magamnak. De speciel én főleg az őskövületeket gyűjtöm.”
Mivel Valter eredeti szakmája fényképész, ezért elsősorban a tárgyak esztétikája, formavilága érdekli. Egyébként, mint mondja, most nagyon mennek az antik és kézműves tárgyak, valamint a retró holmik. „Ebben nőttek fel az emberek. ’89 óta pedig egészen más a tárgyvilág, és az embereknek ez egyfajta nosztalgia is.” A legextrémebb árujának az állatkoponyákat tartja. „A formájukat szeretem. A tökéletes forma a funkciónak alávetve, végtelen mennyiségű variációban.”
Szociális szférában létminimum alatt
Valter megélhetésének nagyobb részét ma már az internetes eladások adják, ám ez a szenvedélyes gyűjtögető mániáján kívül a mostoha körülményeknek is „köszönhető”. Napi hat órában dolgozik a szociális szférában a gyermekvédelem területén, munkájával 61 ezer forintot keres havonta. (A havi létminimum jelenleg 87500 forint – a szerk.)
„Egyszer már felmondtam, amikor az amúgy sem túl magas fizetésünket tovább csökkentették, elvéve a pótlékokat.” Valter akkoriban is vaterázott, amiből a szűkös megélhetésre ugyan futotta, de nem akart csak és kizárólag ezzel foglalkozni. „Iszonyatosan bele lehet fáradni abba, hogy alig találkozol emberekkel, és jóformán nem történik veled semmi jó. Tizedannyit nevetsz, mint ha társaságban lennél.” Valter végül visszament dolgozni, igaz, csak részmunkaidőbe. Elmondása szerint olyan minimális a különbség a részmunkaidős és a teljes fizetés között, hogy jobban megéri, hogy több szabadideje van és vaterázik, miközben azért van fix jövedelme is, arra az esetre, ha adott hónapban rosszabbul menne az eladás.
Valter szerint a szociális területeken dolgozók vannak ma talán a leginkább alulfizetve, ráadásul a munka lelkileg is elég megterhelő, hiszen nap mint nap az emberek szenvedésével, súlyos problémáival találkoznak. Az ügyfelek többsége szegény, ezért feszültek, egy részük kifejezetten agresszív, és van köztük pszichés beteg is. Sokakkal nem is önkéntes alapú az együttműködés. „Itt nem tehetsz úgy, mint a járókelő, aki ha látja a nyomort, átmegy az utca túloldalára. Amit mások elkerülnek, neked az a kötelező.” Ráadásul, mint mondja, a legtöbb szociális szakember szintén a létminimumon él, és hasonló gondokkal küzd, mint az ügyfeleik. „Így nehéz tanácsot adni, vagy hiteles példát mutatni.”
Egy baba lakik a kamrában
Valter hétvégente hajnali 4-kor kel, még sötét van, amikor kiér a bolhapiacra. „Egy-két órán keresztül mindenki zseblámpázik. Ennek is megvan a maga hangulata, mert egy hatalmas sötét térben csak a villódzó fényeket látod, és az egy-egy pillanatra felbukkanó figurákat.” A piacozás azonban nem a bámészkodásról szól, az igazán jó dolgokat gyorsan elkapkodják. „A vásárlásnál az egyik lényeg a vadászat, hogy elvileg bármire rálelhetsz. Ilyenkor az ember egyfajta „más tudatállapotba” kerül, a külvilág megszűnik. Igazából ez egyfajta függés, mert ha kimarad egy hét, akkor már hiányzik.”
A 20-30 kilós „kincses zsákokkal” – mivel kocsija nincs – hazabuszozik, ahol kezdődhet a szortírozás, a kutatómunka, az áru befotózása, feltöltése. A szombat a piacnap, de a munka többi részének nincs meghatározott ideje. Olyan is előfordulhat, hogy órákig egyetlen tárgy után kutat a neten, vagy, hogy 10 órát válogat, szelektál, kategorizál egy gyufacímke-gyűjteményt, amire fotózható állapotba kerül. „Ha én hozok létre egy új gyűjteményt, akár hetekig is eltarthat.”
Valter csak nagyon ritkán vesz olyasmit, amihez nem ért, mivel benne van a rizikó, hogy végül áron alul kell megszabadulnia tőle. „Egyszer egy rézkarcot tizedáron adtam el. Aki megvette utólag felvilágosított, hogy egy nagyon híres bécsi mester munkája volt a birtokomban.” Igazából nincs olyan tárgy, amitől ódzkodna, egyedül a régi babákkal áll hadilábon. „Egy baba lehet ijesztő. Elnézem a régi fotókat, amikor a gyerekek ezeket a babákat ölelgetik… Ha ezzel aludtak, nem csoda, ha rémálmaik voltak.”
Ugyan egy ideig neki is volt néhány érdekesebb példány a lakásában, mára azonban csak egyetlen darabot tartott meg. „Virág igazából egy fiú baba, akire valódi hajat ragasztottak, így lány baba lett belőle, a szemeiből pedig árad a jéghideg üresség. Bent lakik a kamrában, és ott is marad, ki nem tenném a szobába. Egy ismerősömtől szereztem, egy teljes mítoszt költöttünk köré, már annyira hozzátartozik a lakáshoz, hogy méltatlannak érezném, ha kidobnám. Ő a házőrző.”
A lomisok értéket mentenek
Valter szerint ez a fajta boltolás nem igényel különösebb képességet. Persze nem árt, ha az embernek van egyfajta affinitása, és ha eleve tud egy gyűjtő fejével gondolkodni, Mivel ő maga is az, nem nézi le vagy nem használja ki őket, hanem megérti a szenvedélyüket.”
De Valter azt is fontosnak tartja, hogy az ember felismerje és megbecsülje a régi tárgyak értékét. „Régen minden tárgyat azok az emberek készítettek, akik értettek hozzá, és ezt a legmagasabb szintű kidolgozással tették. Manapság már nem feltétel, hogy a tárgyak az örökkévalóságnak szóljanak. Persze attól, hogy valami régi, még nem lesz értékes. Az érték egy kidolgozást is képvisel, meg egy funkciót vagy a ritkaságot.”
Valter szerint, ahogy múlik az idő, az antik tárgyakból egyre kevesebb marad, már csak azért is, mert sokan nem értenek hozzá, és akár műkincseket is kidobnak, leselejteznek. „Amit sokan elfelejtenek, hogy a lomisok ezeket az értékeket visszahozzák a körforgásba. Tehát egyrészt értéket mentenek, másrészt, bizony van egy olyan réteg, akinek ez egyfajta kenyérkereset. Persze nem feltétlenül van jó hangulata, amikor a lomtalanításnál ott ülnek egész nap, de ha valakinek ez létkérdés, akkor úgy gondolom, hogy nincs mit sajnálni tőle.”
Nem dolgoznék multinál
Mivel Valter nem tud, és valójában nem is akar saját vállalkozást indítani, vagy boltot nyitni, ezért úgy érzi, hogy számára éppen az internet az a felület, ahol még „irgalmatlan mennyiségű” lehetőség van. „Ha úgy vesszük, ez is ugyanúgy egy bolt, csak éppen nem egy szobában van berendezve. Alapvető dolog az udvariasság, a pontos tájékoztatás, a gyors ügymenet. Nem csinálok büszkeségi kérdést az üzletből, nem kezdek el üzengetni, meg szájkaratézni senkivel. Ezt korrektül kell csinálni, ugyanúgy kell viselkedni, ahogy Magyarországon a boltosoknak is kellene; hogy bemész és mosolyognak rád. Nem a vevő tesz nekem szívességet, hogy nálam vásárol.”
A tervezett internetadó őt is a padlóra küldené, ha felső korlát nélkül vezetnék be.
És, hogy mi a jövő az internetes piacon? „Nincsenek különösebb ambícióim, de vannak dolgok, amiket meg akarok csinálni, és ezért kellenek azok a dolgok, amiket most csinálok. Ha tehetném, akkor sem mennék el egy multihoz 12 órázni tripla fizetésért. Mert nem csak azért dolgozok részmunkaidőben, hogy vaterázni tudjak, hanem azért is, hogy egy kicsit több időm legyen eleve. Hogy több időm maradjon bármire. Magára az életemre. Az Életre.”
(A cikk szereplőjének a nevét kérésére megváltoztattuk. Így lett a vaterázás miatt Valter.)
| Keressük |
| Van olyan a közelében, aki a semmiből épít várat? Egy ötletének köszönhetően a jég hátán is megél? Forintokból rakja össze a megélhetését, de nem is vágyik vagyonokra? Leginkább azt szeretné, hogy azt csinálhassa, amit szeret? Mindeközben még a környezetével is jót tesz? Ha ismer ilyen életbűvészt, ne habozzon, írja meg k.ilias@hvg.hu-ra. |
