2014. október. 22. 16:21 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. október. 22. 17:28 Itthon

Jön az államreform: megtizedelik a közszférát, lesz állami rezsicsökkentés

Meghirdette a kormány az államreformot, ami jelentős törvénymódosításokkal jár. A közszférában jelentős elbocsátások várhatók, a minisztériumok vidékre költöznek, lesz állami rezsicsökkentés is.

Lázár János kihirdette a totális államreformot, amit úgy jellemzett – az internetadó és az adóemelések tükrében érdekesen – hogy olyan államot akarnak, amelyik békén hagyja az állampolgárokat, feleslegesen nem zúdít munkát rájuk.

És ezek a lépések:

  • Tömeges kirúgások: Lázár János ugyan nem mondta ki szó szerint, de a közszférában nagy leépítések várhatók. Szerinte ugyanis nem tartható, hogy 3,1 millió adófizető tartson el egymillió közszolgát. Ezért először a minisztériumok létszámát vizsgálják felül, majd a háttérintézményeket. A menesztette közszolgáknak állami karrierhíd lesz, ami azt jelenti, hogy adókedvezményt kap az, aki kirúgott közszolgát foglalkoztat.
  • Életpályamodellt is bevezetnek jövőre, ennek egyik első lépése, hogy 2015. június 1-től a fegyveres testületek jelentős béremelést adnak. Ez egyébként egybeesik a hvg.hu azon értesülésével, miszerint 25-30 százalékos béremelést kapnak a rendőrök, a tűzoltók.
  • Vidékre költöznek a minisztériumok.
  • Az állami ügyintézési határidő 15 napra csökken jövőre.
  • Állami rezsicsökkentés lesz 2016–2018 között, ami az állami eljárási illetékek és bírságok csökkentését tartalmazza.
  • Jön az államreform bizottság (a név ismerős lehet, mert a Gyurcsány-kormánynak is volt egy ilyenje). Ezt Patyi András fogja vezetni.
  • A Nemzeti Közszolgálati Egyetemből Államtudományi Egyetem lesz.
  • Új közbeszerzési törvényt alkotnak.
  • 2018-ra el akarják érni, hogy minden háztartásban széles sávú internet legyen..
  • 2015 őszére 260 kormányablak lesz, minden járási központban lesz egy.
  • Új nemzeti pénzügyi rendszer és közműszolgáltatási rendszert alakítanak ki.
  • Járási szinten szervezik az oktatást, egészségügyet a közösségi közlekedést.
  • Újjászervezik az uniós fejlesztési források elosztását.
  • Átalakítják az építésügyi szabályozást.
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.