2014. október. 21. 11:05 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 21. 11:59 Itthon

USA kitiltás: Szijjártót is meghallgathatják a hazatérése után

A jövő héten hallgathatja meg az amerikai beutazási tilalommal összefüggésben az Országgyűlés külügyi bizottsága Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert – hangzott el a testület keddi ülésén.

Két szocialista képviselő, Mesterházy Attila és Demeter Márta hétfőn arra tett javaslatot, hogy egészítsék ki a bizottság keddi ülésének napirendjét a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium beutazási tilalomról szóló tájékoztatójával.

Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke a tanácskozáson indokoltnak nevezte a szocialisták felvetését, vagyis annak vizsgálatát, miként hat az ügy a magyar-amerikai kapcsolatokra. Ugyanakkor jelezte, a nemzetbiztonsági bizottság hétfői ülése óta új információ nem merült fel, majd azt javasolta, hogy Szijjártó Péter kedden kezdődő washingtoni látogatása után, a jövő héten térjenek vissza a kérdésre, mert akkor talán új információk is lesznek.

Mesterházy Attila vállalható kompromisszumnak nevezte a javaslatot, és arra kérte a bizottsági elnököt, hogy érje el, a külügyminiszter érdemi tájékoztatást adjon a bizottságnak, ne csak annyit mondjon, mint a frakcióvezetőknek, hogy "semmit nem tudunk".

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.