2014. október. 20. 11:37 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 20. 15:13 Itthon

Rendőrre fogta annak fegyverét egy férfi

Vádat emelt a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki 2012 decemberében úgy próbált megszökni egy rendőrautóból, hogy megszerezte az őt előállító járőr fegyverét, és a rendőrökre fogta.

A Pest Megyei Főügyészség szóvivője, Gyugyi Csilla a vádiratot ismertetve elmondta: azért kellett előállítani a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben fogva tartott férfit a Nagykátai Rendőrkapitányságra, hogy más ügyben gyanúsítottként kihallgassák.

A két nagykátai járőr átvizsgálta a férfi ruházatát, majd kezeit előrebilincselve a rendőrautó jobb hátsó ülésére ültették, bekapcsolták a biztonsági övét, az egyik járőr pedig beült mellé. A férfi, aki már korábban eltervezte a szökést, Mende és Sülysáp között arra panaszkodott, hogy szorítja a bilincs. Amikor a rendőr meglazította a bilincset, a férfi kirántotta belőle a bal kezét, és dulakodni kezdett a rendőrrel, kinyitotta a rendőr oldalán lévő pisztolytokot, és kivette a szolgálati fegyvert. Miközben hadonászott vele, azt kiabálta: nem érdekli semmi, elmegy, mert látni akarja a feleségét és a gyerekét.

Az autót vezető rendőrnő megállt, könnygázzal lefújta a férfit, de ez sem hatott. A dühöngő utas a fegyvert hol az egyik, hol a másik rendőrre fogta, és mivel nem sikerült kiugrania a kocsiból, a rendőrökre célozva meghúzta a ravaszt. A fegyver biztosított állapotban volt, ezért nem sült el.

A rendőrautó vezetője ezután három lövést adott le a vádlottra. A férfit súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni, fegyveresen elkövetett erőszak és fogolyszökés kísérlete miatt emelt vádat a férfi ellen – közölte Gyugyi Csilla.

Hirdetés
Címkék
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.