2014. október. 15. 05:36 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 15. 09:05 Itthon

Nyomozás indult mindkét gólyatábori nemi erőszak ügyében

A rendőrség nyomoz az ELTE tavalyi és idei gólyatáborában történt nemi erőszak ügyében – tudta meg a Magyar Hírlap.

Az első, augusztus végén napvilágra került, a tanítóképző kar táborában történt üggyel kapcsolatban szexuális erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fonyódi Rendőrkapitányságon.

Az Index cikke nyomán később nyilvánosságot kapó másik, a jogi kar tavalyi gólyatáborában történtek kapcsán a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon indult nyomozás. 

Több információt a rendőrség az eljárás érdekeire hivatkozva nem árul el, így azt sem tudni, vannak-e már gyanúsítottak.

A hírek szerint a táborok résztvevői mindkét esetben beazonosították az elkövetőt, az ELTE vezetése pedig jelezte, hogy a belső vizsgálatok mellett megteszik a feljelentéseket is. A Fonyódligeten történt nemi erőszak elkövetésével a tábor egyik szervezőjét és fotósát hozták összefüggésbe, a gyöngyösi esetben egy felsőbb éves hallgatót – közölte az újság.

Hirdetés
hvg360 Szabó Yvette 2025. január. 08. 06:30

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.