Itthon MTI 2014. október. 08. 06:51

Szijjártó: Orbán biztatott a házvásárlásra

Az új miniszter két interjút is adott, és azokban amerikai-magyar kapcsolatokról, a külügy átszervezéséről is beszélt. Elmondta, a miniszterelnök kifejezetten biztatta a házvásárlásra, mondván: "fontos, hogy egy ország külügyminisztere méltó módon tudja fogadni partnereit".

Az Egyesült Államok a barátunk; a barátok hangjára odafigyelünk – erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Népszabadságnak, illetve a Napi Gazdaságnak adott, szerdán megjelent interjúiban beszélt.

Bill Clinton és Barack Obama volt és jelenlegi amerikai elnök kritikáira a Napi Gazdaságnak adott interjújában a tárcavezető úgy reagált: "akik azt mondták nekik, hogy Magyarországon általános kormányzati korlátozás, nyomásgyakorlás van a civil szervezetek ellen, azok nem mondtak igazat nekik, félrevezették őket".

A miniszter Victoria Nuland, az amerikai külügy európai ügyekért felelős államtitkárának bírálatára azt mondta: régiónkban szabadságszerető emberek élnek, akik nem viselnék el, ha bárki korlátozni akarná szabadságukat, jogaikat.

MTI / EP / Fred Marvaux

Szijjártó Péter mindkét lapnak adott interjújában kitért arra, hogy a magyar-amerikai gazdasági kapcsolatok jók, az amerikai cégek 50 ezer embernek adnak munkát, az általuk befektetett tőke eléri a kilencmilliárd forintot.

A tárcája átszervezésével kapcsolatban a Napi Gazdaságnak adott interjújában arról is beszélt: új világrend jött létre gazdaságilag, politikailag és katonailag, ezért a külpolitikának is meg kell változnia. A külgazdasági politika elsődleges szempontjának a magyar gazdaság és a magyar vállalatok érdekérvényesítésének kell lennie – hangsúlyozta. Hozzátette: az elbocsátások nem l'art pour l'art módon folynak, hanem az intézmény áramvonalasítása zajlik. Szerinte nem feltételez igazán hatékony munkamegosztást, hogy 925 emberből 405 közigazgatási, tehát adminisztrációs területen dolgozott.

Beszélt a házvásárlás hátteréről is

A miniszter a Népszabadságnak adott interjújában a házvásárlásával összefüggésben arról is beszélt, hogy többször világossá tette, hogy a fizetéséből származó megtakarítások, a befektetések hozamai és a szülői háttér együtt alakítják az anyagi helyzetét.

Egy a Szijjártó medencéjéből keletkezett mémek közül
Tumblr

"A szüleim egy élet megfeszített munkájával stabil anyagi hátteret biztosítanak nekem, testvéremnek és az unokáiknak is. Ezt nem vagyok hajlandó sem titkolni, sem szégyellni" – fogalmazott. Hozzátette: minden létező hatóság minden létező hivatalos eljárásában, minden szükséges dokumentumot rendelkezésre tud bocsátani.

Arról is szólt, hogy a vásárlás előtt beszélt a kormányfővel, aki biztatta. "Azt mondta, fontos, hogy egy ország külügyminisztere méltó módon tudja fogadni partnereit akár az otthonában is" – idézte a miniszterelnököt Szijjártó Péter.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.