Tüntetnek holnap a nemi erőszakot eltussoló HÖK-elnök ellen
A tüntetők hivatalosan a nők elleni erőszak ellen tiltakoznak. A VII. kerületi polgármesteri hivatal elé szervezett demonstrációba ugyanakkor behúztak egy erős politikai szálat is.
A VII. kerületi önkormányzat elé szervezett tüntetést szerdán két órára a Mondj nemet a nők elleni erőszakra nevű, 16 órája létező Facebook-csoport.
A tüntetési felhívás szerint a fonyódligeti gólyatáborban történt, illetve az azóta napvilágra került további egyetemi szexuális bűncselekmények ellen szervezett megmozdulás sajátosan keveredik a politikával.
A tüntetés szervezeői szerint "ugyanis a szexuális bűncselekmény eltussolásával hírbe hozott HÖK-elnök" koordinálja Vattamány Zsolt kerületi fideszes polgármester kampányát.
Mint arról beszámoltunk, hétfőn az eltussolt ügyekre való tekintettel feloszlott az ELTE jogi kar HÖK elnöksége és küldöttgyűlése.