2014. szeptember. 24. 10:17 MTI Utolsó frissítés: 2014. szeptember. 24. 11:02 Itthon

Megszólalt az ÁNTSZ: nem ebolás a kórházba vitt afrikai diáklány

Malária gyanújával kezelik azt a nigériai diáklányt, akit kedden vittek a budapesti Szent László Kórházba – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdán az MTI-vel.

A kedden a Szent László Kórházba szállított diáklány Nigéria Lagos tartományából érkezett Magyarországra szeptember 8-án, ezért az ebolajárvánnyal összefüggő fokozott egészségügyi készültségnek megfelelő ellátásban részesült – írta az ÁNTSZ

Szlávik János infektológus, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház osztályvezető főorvosa a Kossuth rádió 180 perc című műsorában azt mondta, a lány maláriás lett és a 21 napos lappangási időn belül érkezett Magyarországra olyan helyről, ahol ebolafertőzéses esetek vannak. Így – folytatta – azt az eljárásrendet kellett betartani, amely ebolafertőzés esetén kötelező.

Szlávik János kiemelte: a teszt eredménye azt mutatta, hogy a lány súlyos maláriás, de ebolára negatív lett a vizsgálat eredménye. A nigériai diáklány még kórházban van, de néhány napon belül kiengedik – tette hozzá a főorvos annak ellenére, hogy a Hír Tv, amely a lány kórházba kerüléséről is beszámolt, úgy tudta, hazaengedték a lányt.

A szakember elmondta azt is, hogy a két betegség kezdeti tünetei rendkívül hasonlóak, és amíg nem derül ki, milyen betegségben szenved valaki, az ellátási előírásokat be kell tartani.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.