13-szor csapta fejbe fejszével bántalmazóját egy pásztói nő – emberölés a vád
A vádlott és a férfi 4 éve éltek együtt jól-rosszul: sokat ittak és veszekedtek, ami gyakran a tettlegességig fajult. Egy alkalommal a nő kórházba került, majd miután kiengedték, fejszével megölte az ágyban fekvő férfit.
Emberölés miatt vádat emeltek egy 59 éves nő ellen, aki márciusban fejszével megölte élettársát Pásztón – közölte a Nógrád Megyei Főügyészség csütörtökön.
A vádlott és a sértett 2010 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal élettársi kapcsolatban élt. Erősen alkoholizáltak, gyakran veszekedtek, ami sokszor tettlegességig fajult.
Az ittas nőt március 11-én, Pásztón a földön fekve találták meg, szeme körül sérülésekkel, és a kórházban azt mondta, hogy élettársa bántalmazta őt.
Amikor kiengedték a kórházból, nem ment vissza a közös lakásba, hanem egy ismerősénél húzta meg magát. Ott kereste fel a férfi 17-én azzal, hogy eladta a házat, ezért a nő vigye el onnan a holmiját.
Amikor a nő aznap este odament, élettársa veszekedni kezdett vele, ütötte és rugdosta őt, majd lefeküdt aludni.
A vádlott ekkor kiment a házból, magához vett egy fejszét, az ágyban fekvő sértettet tizenháromszor fejbe vágta. A fejszét kútba dobta, holmiját magához vette, és a vérző férfit magára hagyva éjszaka elment a helyszínről.
A férfit másnap este találták meg, és a mentők már nem tudtak rajta segíteni.