2014. szeptember. 16. 07:42 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. szeptember. 16. 09:28 Itthon

Gyurcsány-miniszter lehet az MSZP új pártigazgatója

A Velez Árpád távozásával megürülő pártigazgatói posztot kettészedik: a pártépítéssel a volt miniszter Szabó Imre foglalkozhat, míg a gazdasági feladatok a Puch László bizalmasai közé tartozó Simon Déneshez kerülhetnek – értesült a Magyar Nemzet.

Szabó Imre, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok környezetvédelmi és vízügyi minisztere lehet az MSZP új pártigazgatója – értesült a keddi Magyar Nemzet. Szabó Imre korábban a párt Pest megyei elnöke is volt.

A poszt Velez Árpád lemondásával üresedett meg.

A lap információi szerint a posztot kétfelé bontatnák: Szabó Imre foglalkozna a pártépítéssel, míg a gazdasági igazgatói feladatokat – a "köztudottan" Puch László egykori pártpénztáros bizalmát élvező – Simon Déneshez delegálnák. Simon lehetséges pozícióhoz jutása azt jelentené, hogy Puch befolyása az MSZP-ben ismét megerősödött.

A Népszava is úgy értesült, hogy Velez helyére két tisztségviselő kerülhet. Az MSZP vezetése szerdán dönt az utódok kinevezéséről. A Népszava szerint viszont Baja Ferenc, a Táncsics Alapítvány új elnöke, illetve Szabóné Müller Tímea, a párt civil ügyekkel foglalkozó politikusa a legesélyesebbek Velez posztjára.

Velez Árpád a Magyar Nemzet szerint Mesterházy Attila volt pártelnök legszűkebb köréhez tartozott, akárcsak Legény Zsolt, aki nemrég mondott le a frakcióigazgatói posztról. Mindez arra utal, hogy Tóbiás József új pártelnök emberei több szerephez juthatnak, erősödött az új pártvezető szuverenitása.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. május. 06. 20:00

Dorka maximum fokozaton készül az érettségire, mégis stresszel – kiégő tinédzsereket termel a magyar oktatás

Állandó fáradtság, ingerlékenység, alvási problémák, megváltozott evési szokások, koncentrációs nehézségek – sokak számára csenghetnek ismerősen a felsorolt tünetek, ugyanis a 10 és 19 év közötti magyar fiatalok közül minden ötödik küzd valamilyen mentális zavarral Magyarországon. Bár a „kamaszkori kiégés” egyelőre nem hivatalos diagnózis, a jelenség nagyon is valós, és egyre több fiatalt érint. Mi áll a háttérben, és mit tehetünk a megelőzésért?