Állj mellénk! Legyél pártoló tag!

#Szabó_Imre

Itthon hvg.hu

Gyurcsány-miniszter lehet az MSZP új pártigazgatója

A Velez Árpád távozásával megürülő pártigazgatói posztot kettészedik: a pártépítéssel a volt miniszter Szabó Imre foglalkozhat, míg a gazdasági feladatok a Puch László bizalmasai közé tartozó Simon Déneshez kerülhetnek – értesült a Magyar Nemzet.

Itthon Csikász Brigitta / Fincziczki Béla

Rendőrök jártak Szabó Imre volt miniszternél

Tegnap este a rendőrség meghallgatta Szabó Imre volt környezetvédelmi minisztert és az előző szocialista kormány zöldtárcájának több munkatársát is egy 2008-as szlovákiai szén-dioxid-kibocsátási kvótaüggyel kapcsolatban – erősítette meg a hvg.hu információját a volt miniszter.

Itthon MTI

Kifogásolja a kormány „luxusutazásait” az MSZP

Az MSZP szerint bár tavaly tavasszal a Fidesz kisebb és olcsóbb államot ígért, az elmúlt nyolc hónapban "nagyobb és drágább luxusutazásokra fizette be kormányának hivatalnokait, mint bármely kabinet az elmúlt több mint húsz esztendőben".

Itthon MTI

Ezer kilométeren van védelmi készültség az országban

Az országban összesen 1077 kilométeren van védelmi készültség, ebből 130 kilométer védvonalon rendkívüli a készültségi fokozat. Harmadfokú a készültség 373 kilométernyi folyószakaszon - ismertette a jelenlegi helyzetet a környezetvédelmi és vízügyi miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.

Tech MTI

Mégsem született meg a magyar klímatörvény

Ebben a parlamenti ciklusban már nem születik döntés a klímaváltozásról szóló kerettörvényről, amely egyebek közt az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást, valamint az éghajlatvédelem pénzügyi és gazdasági eszközeit szabályozta volna. A szocialisták a saját, a Fidesz és a KDNP által is támogatott javaslatuk mögül hátráltak ki.

Világ hvg.hu

A magyar miniszter szerint sem lesz jogilag kötelező klímaalku

Magyarország számára a két legfontosabb érdek a koppenhágai klímacsúcson a Kiotói Jegyzőkönyvből megmaradó CO2 kvótatöbbletünk továbbvitele és az egységes EU-s tárgyalási pozíció megőrzése, továbberősítése - jelentette ki Szabó Imre környezetvédelmi miniszter a tárgyalások helyszínén tartott sajtótájékoztatón, melyen virtuálisan budapesti újságírók is “részt vehettek”.