A magyar házelnök éles kirohanást intézett az ukránok ellen egy múlt heti rendezvényen. A Gazeta Wyborcza lengyel lap szerint Kövér munkatársai ezek után arra próbálták rávenni a lengyel stábot, hogy ne közöljék az erről készült felvételt.
Kövér László házelnök egy múlt szerdai rendezvényen többek között azt mondta: tévedés, hogy Ukrajnában valódi demokrácia készülne, és nyilvánvalóan nem valós lehetőség, hogy "a nem létező ukrán állam hadserege" legyőzi az orosz hadsereget. Azt is mondta: Ukrajnában egy manipulált folyamat zajlik, amiben a legkisebb szerep épp az ukránoknak jutott, "ennek a cirkusznak" pedig az a célja, hogy Európát egyszer és mindenkorra leválassza Oroszországról.
A Gazeta Wyborcza szerint a mondatok után a magyar házelnök munkatársai arról győzködték a lengyel stábot, ne közöljék a felvételt, sőt: azzal kezdték vádolni őket, hogy manipulálni fogják a magyar házelnök szavait – írja a Cink.
A lap arról is írt, hogy Kövér megmagyarázta hallgatóságának, hogy miért ragadtatta ennyire el magát: a házelnök "nem ilyen kérdéseket várt". A program egyik szervezője állítólag meg is kérte Kövért, ne beszéljen a résztvevőkkel ilyen leereszkedő hangnemben, mire a házelnök monologizálni kezdett, erre pedig az egyik ukrán résztvevő felszólalt és azt mondta, Kövér érzéketlen az ukránok drámája iránt, majd kiment a teremből, több másik nézővel egyetemben – írja a Gazeta Wyborcza.