2014. szeptember. 05. 09:21 MTI Utolsó frissítés: 2014. szeptember. 05. 11:28 Itthon

Gyilkos galócából készült pörkölt ölt meg egy férfit

Meghalt egy férfi Ópusztaszer mellett, miután evett a szomszédja által készített gombapörköltből – írta a delmagyar.hu. A portál szerint gyilkos galóca kerülhetett az ételbe.

Feltehetően gyilkos galóca is került abba a gombapörköltbe, amelyet augusztus 4-én az ópusztaszeri tanyavilágban főzött meg vacsorára egy nő – jelentette a delmagyar.hu.

A pörköltből a barátja és annak nővére is evett. Mindhárman rosszul lettek, a két nőt sikerült megmenteni, de a férfi meghalt.

Az egyik nő gyomrát a szegedi klinikán kimosták, egy hétig infúziót és vért is kapott. Öccse állapota azonban romlott, ezért augusztus 12-én a budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház mérgezési osztályára kellett szállítani, ahol augusztus 21-én meghalt.


 

Hirdetés
hvg360 Horn Andrea 2025. március. 27. 17:34

A tenyerükön hordja őket az ország, miért foglalkozik akkor Rossi után már Szoboszlai is az állítólagos ellendrukkerekkel?

Marco Rossi évek óta hadakozik azokkal a kommentelőkkel, akik kritizálják a munkáját vagy a válogatottat, és a törökök elleni kettős vereség után már a csapatkapitány, Szoboszlai Dominik is azoknak üzent, akiket szerinte boldoggá tesz a kudarcuk. Miért érzik úgy, hogy bántják őket, amikor az emberek túlnyomó többsége és a média is jóindulatú nemzeti csapattal?