2014. szeptember. 05. 05:09 MTI Utolsó frissítés: 2014. szeptember. 05. 08:22 Itthon

Gyanúsított lett Dopeman az alternatív Himnusz miatt

Már nemcsak garázdasággal gyanúsítják, de nemzeti jelkép megsértése miatt is gyanúsítottként hallgatták ki Dopemant a tavaly szeptemberi kormányellenes tüntetéssel kapcsolatban – írta pénteki számában a Népszava.

A rapper a rendőrség szerint nemcsak azzal vétett a törvény ellen, hogy a hungarocellből készült Orbán-szobor fejét elrúgta, majd a rendezvény színpadán felmutatta, de azzal is, hogy előadta a Himnuszt átdolgozó, keményen politikusellenes számát.

A hatóság szerint ezzel merítette ki a nemzeti jelkép gyalázásának tényállását. A lap szerint a rendőrség ezzel a dallal összefüggésben már vizsgálatot indított, majd azt megszüntette. 

A Btk. szerint az újabb gyanúsítás egyéves szabadságvesztést jelenthet. Erre számíthat legalábbis az, "aki nagy nyilvánosság előtt Magyarország himnuszát, zászlaját, címerét vagy a Szent Koronát sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, illetve azokat más módon meggyalázza" – írta a lap.

Hozzátették, eközben Dopemant garázdaság miatt is felelősségre vonnák a hungarocell szobor fejének elrúgásáért, amiért akár hároméves büntetés is kiszabható.


 

Hirdetés
Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.