Egy francia hátterű befektetésre szakosodott multinacionális cégnél folytatja pályafutását Bajnai Gordon, ugyanakkor nem költözik el Magyarországról – értesült a hvg.hu. Az Együtt nevű párt alapítója megerősítette, hogy operatív irányításért felelős ügyvezető igazgató lett a Meridiam-csoportnál, de hangsúlyozta, kinevezése közéleti szerepvállalásait nem érinti, nem adja fel a párt Országos Politikai Tanácsa (OPT) élén betöltött elnöki funkcióját.
Ügyvezető igazgatóként folytatja pályafutását Bajnai Gordon az infrastrukturális befektetésekre szakosodott alapkezelőjénél, a Meridiam-csoportnál – értesült a hvg.hu. A volt miniszterelnök kapcsolata a céggel nem most kezdődött, az elmúlt két évben ugyanis a vállalat felügyelőbizottságában dolgozott.
Úgy tudjuk, hogy Bajnai Gordon új megbízatása nem érinti a Haza és Haladásban, illetve az Együtt pártban betöltött pozícióit, az ottani feladatait továbbra is el akarja látni. Az értesüléseinket Bajnai Gordon megerősítette, mint a hvg.hu-nak elmondta, „a munka sok utazással jár majd, időm jelentős részét külföldön töltöm, de nem költözöm el Magyarországról. Eddigi közéleti tevékenységeimet és szerepvállalásaimat nem érinti, abba az irányba haladok, amit júniusban elhatároztam. Nagy megtiszteltetés magyarként e nagy tekintélyű nemzetközi társaság vezetői székében ülni”.
A Meridiam-csoportról |
A 2005-ben alapított Meridiam-csoport infrastrukturális befektetésre szakosodott befektető cég, amely eddig több mint 2 milliárd euró tőkebefektetéssel eddig 32 beruházást valósított meg, összesen 24 milliárd euró értékben Európában és Észak-Amerikában. A társaság szerepet játszott többek között a Dél-európai Gyorsvasútvonal franciaországi szakaszának, a szlovákiai R1-es autópályának, az írországi Limerick alagút, a kaliforniai Long Beach igazságügyi központjának megépítésében, illetve a montreali egyetemi kórház kutatóközpontjának kialakítása. A Meridiam 2012-ben harmadszor nyerte el a Világ Infrastrukturális Fejlesztője díjat. |
Bajnai Gordon az április 6-i országgyűlési voksolás másnapján jelentette be az Együtt-PM többi vezetőjével együtt, hogy a rossz eredmény miatt felajánlja lemondását, igaz, hivatalos megbízatása is eddig az időpontig tartott. A szervezet június 21-én tartott teljes tisztújítást, ahol Bajnai az Országos Politikai Tanács elnöke lett, a párt vezetését Szigetvári Viktor, a Millából indult Juhász Péter és a szolidaritásos Székely Sándor vette át. Az elmúlt hónapokban főleg Szigetvári vitte az ügyeket, ő volt a főtárgyaló a közös októberi budapesti indulást összehozó hárompárti (MSZP, DK, Együtt-PM) egyeztetéseken, melynek eredményeként a főpolgármester-jelöltet az Együtt adta.
Át kell adni a terepet olyan fiataloknak, akik képesek új alapokra fektetni a baloldali-liberális politikát, akik tiszta lappal indulnak – ezzel magyarázta a hvg.hu-nak Bajnai az Együttnek 7,25 százalékos, viszonylagos sikert hozó európai parlamenti választás éjszakáján, miért vonul vissza az élvonalból.
A volt miniszterelnök akkor Szigetvárit és a PM-es Karácsony Gergelyt említette név szerint. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, szerinte az új ciklusban a Fidesz politikája miatt a parlamenti munka „kiüresedik”, „színházzá” válik. Ezzel magyarázta többek között, hogy miért adta vissza parlamenti mandátumát (amit júniusban az együttes Szelényi Zsuzsanna kaphatott meg). Több névtelenséget kérő együttes forrás is arról beszélt a hvg.hu-nak, a párton belül azzal is indokolta a háttérbe vonulását a politikától, hogy több időt szeretne fordítani a családjára.
Kudarcos két év
Bajnai másfél év kihagyás után 2012 elején tért vissza a magyarországi közéletbe, a miniszterelnöksége után egy rövid ideig az Egyesült Államokban tanított. Két évvel ezelőtt egy terjedelmes írást tett közzé az ország állapotáról az általa 2010 végén létrehozott Haza és Haladás Alapítvány blogján. Bajnai akkor „szétvert demokráciáról”, „az államcsőd felé sodródó gazdaságról”, „a szétszakadó társadalomról” és „az Európából kifelé haladó Magyarországról” értekezett. A Haza és Haladás 2012 elején cáfolta, hogy Bajnai pártot alapítana, ám egy évvel később ez mégiscsak bekövetkezett.
A volt miniszterelnök két éves pályája visszavonulásáig:
- az Orbán-kormányt bíráló írása után 2012 februárjában lakossági fórumon tesztelte politikusi képességeit a borsodi Edelényben.
- pár hónappal később, szeptemberben nyilvánosságra került, hogy visszatér a politikába és a baloldali pártokat, mozgalmakat akarja egy ernyőszervezet alá terelni. Mint megírtuk, az MSZP-ben már akkor sokan gyanakodva figyelték a korábbi kormányfő mozgását, az LMP egyik vezető politikusa, Schiffer András előre leszögezte, nem fog együttműködni Bajnaival.
- 2012. október 23-án az új médiatörvény ellen szerveződött Milla mozgalom demonstrációján jelenti be, hogy visszatér a politikába
- az LMP 2012. novemberi kongresszusán a Schiffer vezette szárny többséget szerzett a Szabó Tímea, Szabó Rebeka, Karácsony Gergely, Jávor Benedek fémjelezte „integrálódókkal” szemben. Az összefogást támogatók platformot hoztak létre Párbeszéd Magyarországért (PM) néven.
- 2012 végén az MSZP elnöke, Mesterházy Attila ellenzéki egyeztetést kezdeményezett, amelyre számos szervezetet meghívott. Az Együttben a résztvevők miatt „roncsderbinek” titulálták a szervezkedést, és Bajnai jelezte, csak a közjogi tárgyaláson vesznek részt, a többitől az Együtt távol marad. Közben a Fideszhez köthető CÖF országos kampányba kezdett: a plakátokon együtt lehetett látni Gyurcsányt és Bajnait "Együtt tették tönkre az országot" felirattal.
- a januárban megismételt LMP-kongresszus ugyanazt az eredményt hozta, mint a korábbi. A vesztesek platformja bejelentette: kilépnek és új pártot alapítanak PM néven. Az LMP kettészakadt.
- márciusban megalakult az Együtt 2014 Választói Szövetség nevet választó párt a Haza és Haladás, a Szolidaritás és a Milla részvételével. A PM szövetségesként, de önállóságát megőrizve csatlakozott az Együtt 2014-hez. A párt bejegyzése gondot okozott, mert az Együtt 2014-et korábban már lefoglalta egy Schmuck Andorhoz köthető – Mesterházyval együttműködő – szervezet.
- júniusban végül Együtt – a Korszakváltók Pártja néven sikerült bejegyeztetni a szervezetet.
- április 26-án Bajnai ellátogatott az MSZP választmányának ülésére, ahol kritikákat, kényes kérdéseket kapott, mivel a szocialisták úgy érezték „kívülről” akarja rákényszeríteni magát a pártjukra.
- május elején Bajnai a pozsonyi Új Szónak adott interjújában jelezte, szívesen lenne az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.
- június 1-én Mesterházy az MSZP választmányi ülésén bejelenti, ha felkérik „110 százalék”, hogy vállalja a kormányfő-jelöltséget.
- több hónapos elhúzódó tárgyalás után augusztus 29-én Mesterházy és Bajnai bejelentik, koordináltan indulnak a 2014-es választáson: nem indítanak egymással szemben jelölteket, de nem lesz se közös listájuk, se közös miniszterelnök-jelöltjük. Győzelem esetén az lesz a miniszterelnök, akinek a listája több szavazatot szerez.
- az MSZP lepattintotta a többi pártot, kikosarazták Gyurcsány Ferenc DK-ját és Fodor Gábor liberális pártját. Gyurcsány élesen bírálta Mesterházy és Bajnai szövetségét. A két párt ősszel nem tudta érdemben növelni a népszerűségét, a Fidesz folyamatosan vezetett a közvélemény-kutatásokban.
- Bajnai kezdeményezésére a baloldali pártok közösen ünnepelték október 23-át. Mesterházyt kifütyülik a DK-s szimpatizánsok, ráadásul az MSZP súlyos válságba került, miután nyilvánosságra került, hogy (a hvg.hu-n keresztül) a párt jutatta el a médiához a hamisított bajai videót.
- 2014 januárjában Bajnai kezdeményezésére új tárgyalások kezdődtek: a szövetségbe bevonták Gyurcsány és Fodor pártját is. Az összefogó baloldali pártok közös miniszterelnök-jelöltje Mesterházy lett.
- a szövetség kampányát ellentétek feszítették, a választások után a sajtó arról cikkezett, hogy a közös kampánystábon belül Mesterházy és az MSZP kampányfőnöke, Molnár Zsolt ellenezték, hogy túl keményen támadják a Fideszt, illetve annak frakcióvezetőjét, Rogán Antalt.
- április 6-án az ellenzék közös listájára 1,2 millió voks érkezett, 853 ezerrel kevesebb, mint a Fidesz-KDNP listájára. A kormánypártok újból kétharmadot szereztek a parlamentben. Bajnai a választás éjszakáján elismerte, elhibázott volt a közös indulás, az Együtt-PM vezetősége pedig felajánlotta a lemondását.
- május 25-én az Együtt – alacsony részvétel mellett – külön jobb eredményt ért el, mint az LMP, egyes budapesti kerületekben megverte még az MSZP-t is.
- június 21-én az Együtt új vezetőséget választott. Bajnai az újonnan létrehozott OPT élére került, azóta nagyon ritkán tűnt fel a nyilvánosság előtt.