Ezekről így biztosan nem lesz népszavazás
Két népszavazási kezdeményezést utasított el az NVI elnöke. Az egyik kérdés úgy szólt: Egyetért-e ön azzal, hogy a közjegyzői tevékenység kizárólag állami közszolgálati állás keretein belül legyen gyakorolható, a másik kérdés az volt: Egyetért-e ön azzal, hogy az önálló bírósági végrehajtói tevékenység kizárólag állami közszolgálati állás keretein belül legyen gyakorolható?
Két népszavazási kezdeményezést utasított el saját hatáskörben Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke szerdán, így ezek a kezdeményezések nem is kerülhetnek a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elé.
A népszavazási kezdeményezések aláírásgyűjtő ívét Falus Zsolt Ferenc, a Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Egyesület elnöke nyújtotta be augusztus 22-én hitelesítésre, azzal a céllal, hogy a közjegyzői és az önálló bírósági végrehajtói tevékenységet kizárólag közszolgálati állás keretein belül lehessen gyakorolni a jövőben.
Az egyik kérdés úgy szólt: Egyetért-e ön azzal, hogy a közjegyzői tevékenység kizárólag állami közszolgálati állás keretein belül legyen gyakorolható? A másik kérdés az volt: Egyetért-e ön azzal, hogy az önálló bírósági végrehajtói tevékenység kizárólag állami közszolgálati állás keretein belül legyen gyakorolható?
Az NVI elnöke azért utasította el a kezdeményezéseket, mert a népszavazási törvény értelmében az egyesületek csak a – létesítő okiratukban rögzített – céljaikkal összefüggő ügyekben nyújthatnak be kezdeményezéseket, de a Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Egyesület okiratában a benyújtott kezdeményezéseknek megfelelő célok nem szerepelnek.
A népszavazási eljárásról szóló, 2013-ban elfogadott törvény teszi lehetővé az NVI elnöke számára, hogy – gyakorlatilag előzetes szűrőként – megvizsgálja és elutasítsa a jogszabályoknak meg nem felelő kezdeményezéseket, és ne továbbítsa őket hitelesítésre, azaz érdemi vizsgálatra az NVB elé.
A Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Egyesülettől megtudtuk: nem adják fel, és magánszemélyként újra kezdeményezik mindkét kérdésben a népszavazást.