Veszélyben vannak az igazán izgalmas budapesti lakóhelyek - legalábbis ezt mutatja a hvg.hu rögtönzött gyűjtésének eredménye. Különleges vagy furcsa lakásokat kerestünk és találtunk is, csak az hibádzik, hogy a lakók -, ha nem épp költöznek, vagy már rég nem élnek ott - sürgősen megválnának az ingatlantól.
„Az új postás boldogul a feladattal, hogy megtalálja a levelesládámat, de az elődei rendszerint inkább visszaküldték a levelet. De olyan is volt, hogy a szemben lévő hotellel kellett cserélgetnem”- mesélte a hvg.hu-nak a 63 éves Ágnes, mivel jár, ha valaki olyan helyen lakik, ahol senki sem gondolná. 25 éves fiával, Istvánnal valószínűleg ők a legismertebb furcsa helyen lakó budapestiek - a Margitszigeten, a Fővárosi Fürdőigazgatóság szolgálati lakásában élnek. Ágnes ugyanis a cég alkalmazásában volt egészen nyugdíjazásáig, mint szelepkezelő. A szigeten jártunkkor otthon találtuk az immár 30 éve a japánkert mellett álló Vízesésházban lakó asszonyt, aki a bejárati ajtó előtt állva mesélte el nekünk, mit jelent számára a Margitsziget "őslakosának" lenni.
„Lakatlan” szigeten
Ágnes lassan már csak múlt időben beszélhet a margitszigeti életről, nem sokáig maradnak a lakásban. A Fővárosi Önkormányzat Gazdasági Bizottsága augusztus 5-én fogadta el a megállapodást, amelyndek értelmében az önkormányzat a lakás becsült értékének felét kifizeti a bérlőnek, Ágnesnek, aki a pénzből vidékre, Szigetszentmiklós környékére költözik hamarosan.
„Egyáltalán nem bánom, sőt, örülök neki, hogy itt hagyhatom Budapestet” – mondta az asszony, aki nem szerette volna megmutatni mostani otthonát belülről. „Borzalmas állapotban van ez a kicsi, de kényelmesen belakott 40 négyzetméteres lakás” - magyarázta. A tulajdonos Fürdőigazgatóság ugyanis nem hajtott végre, és nem is engedélyezett semmilyen felújítást már évek óta, noha a lakbért időközben piacosították: az 18 ezer forintról 41 ezerre emelkedett.
Ágnes már hosszú ideje inkább csak a hátrányait érzi annak, hogy egy közparkként működő szigeten lakik. Kétszer meg kell gondolnia például, mire van szüksége a boltból, mielőtt vásárolni megy, mert a legközelebbi üzlet "már a Dunán túl" található. Rendszeresen problémát jelent az is, hogy az épület aljában található fizetős mellékhelyiség helyett inkább hozzájuk kéredzkednek be a Margitsziget látogatói, főleg éjjel, amikor a nyilvános wc bezár.
Cserébe Ágnesék ablaka a japánkertre néz, de a vízeséssel szomszédos tetőkert is nagy előnye az épületnek – ide egy vasból készült csapóajtón keresztül lehet feljutni a szolgálati lakásából. A szigeten esténként iszogató fiatalok rendre meg is akarják mászni a vízesés szikláit, amire Ágnes kutyája kifejezetten érzékeny - észleli és megakadályozza. „Talán még az itt eltöltött harminc évem első időszakában éreztem úgy, hogy irigylésre méltó, hol lakom” – emlékszik vissza az asszony, amikor arról kérdeztük, mikor gondolta igazán kivételesnek, hogy a Margitszigeten él. Fia, István kisgyerekkora ez, aki „ide született és itt nevelkedett” ezért a margitszigeti lakásnak mindig fontos szerepe lesz Ágnes múltjában.
Híd alatt és alagútban
Volt idő, amikor nem Ágnes és fia voltak az egyedüli szigetlakók. Jó barátságban voltak az Árpád híd hídmesterével, Béla bácsival, aki nyugdíjazása után 4-5 éve költözött el a híd lábában kialakított szolgálati lakásból egy másik kerületbe. A helyet most Ágnes szerint a közterület-felügyelőség használja raktárnak, de ott jártunkkor azért az ajtón még kint találtuk Béla bácsi postaládáját. Az Árpád hídnak és a Margit hídnak jelenleg közös a hídmestere, azonban ő már nem lakik egyik híd testében sem, mint ahogy az korábban általános volt.
“Korábban fontos volt, hogy közel lakjon a hídmester a hídhoz, manapság viszont már senki sem él ezekben, raktárként használják a legtöbbet” – mondta a hvg.hu-nak Fazekas János, a Lánchíd hídmestere és a várhegyi Alagút gondnoka, aki egészen a 4-5 évvel ezelőtti kiköltözéséig az alagútban kialakított három lakószintből a legfelsőt lakta.
„A földig érő ablakokból nézve a lábunk előtt hevert a Lánchíd, ezért a szemben lévő Gresham palota lakói vagyonokat fizetnek” – meséli Fazekas János, akinek pár éve azért kellett elhagyni a szolgálati lakást, mert az Alagút tetejéről ellopták a bádogtetőt, a lakás pedig beázott és lakhatatlanná vált. A hídmester bízik benne, hogy a Lánchíd és az Alagút felújítása után újra a Clark Ádám tér 1. lakosa lehet, ő legalábbis bármikor hajlandó lenne visszaköltözni.
Az alagúti lakásról és az ott leélt évekről jó érzéssel és jó adag nosztalgiával beszél. Amikor az Alagút és a híd épült, ezek a lakások még vámszedőházként funkcionáltak. Később alakították át a helységet lakássá, hogy a hídmester minél közelebb, és könnyen elérhető legyen, ha valami történik a hídon. (Fazekas János felügyeli egyébként az Alagútat is, elsősorban azt, hogy az annak szellőzését biztosító turbinák megfelelően működnek-e.) Amíg még az alagúti lakásban élt, János gyakran kapta meg a kérdést, hogyan bírja elviselni az alagút forgalmának zaját – de ezzel neki sosem volt gondja. A vastag falak miatt ugyanis egyáltalán nem zajosabb az alagútban lakni, mint bármelyik forgalmas helyen lévő budapesti bérházban. A lakáshoz egyébként tartozik egy kis kert a várhegy oldalában - ma már szintén leromlott állapotban -, egy kis út vezet ide a Király lépcsőtől.
A Fazekasok már több mint fél évszázada felelnek a Lánchíd és az alagút állapotáért, 1964-ben vette át ugyanis János édesapja a hídmesterséget. Az alagúti lakás aljában is az ő műhelye működött egykor, az első emeleten pedig édesapja elődje, majd később János nagyapja lakott. Ő maga 2004-ben örökölte meg a hídmesterséget, és bár a gyermek-, fiatal – és felnőttkorát megélt lakásban nem lakhat, az irodája sincs rosszabb helyen: az szintén az alagútban, csak a budavári sikló felőli oldalon a földszinten található.
„Már kijelentkeztem az alagúti lakásból, de az irodámat sem könnyebb a postásoknak megtalálni, csak az öreg rókák tudják” – meséli János, aki szerint a zavar oka az, hogy Clark Ádám téren mindössze egy házszámozott épület áll, azon sem szerepelhet az egyes, a műemlékvédelmi szabályok miatt.
(A Lánchíd mesteréről készült korábbi riportunkat itt olvashatja.)
Víztorony Ferencvárosban
A ferencvárosi víztorony még a századfordulón épült a Magyar Királyi Államvasutak munkástelepének ellátására. A hetvenes évekig üzemelt eredeti funkciójában, a MÁV 1987-ben kezdeményezte a lebontását. Ezt a Budapesti Műemlék Felügyelőség nem hagyta jóvá, mert építészeti és városképi szempontból értékesnek ítélte, és nem találta a tornyot életveszélyesnek. Vígh János pilóta ekkor vette meg az épületet a MÁV-tól, jelképes összegért, a felújításával 2004-re készült el. A víztornyot külsőleg korabeli állapotára állították vissza, belül viszont a legmodernebb berendezések találhatók.
“Olyan, mint egy normális lakás, csak épp függőleges.”- mondta a hvg.hu-nak Szabó Gyula, a jelenlegi tulajdonos. Az épület 20 méter magas, 72 lépcső vezet fel a víztartály helyén kialakított nappaliba. Onnan további 18 pedig az első tulajdonos által kialakított “csillagvizsgálóba”. “A lépcsőzés egyáltalán nem fárasztó, inkább karbantart. Aki ilyenben lakik, az biztos nem kap infarktust, nem lesz visszeres a lába” – válaszolta meg Szabó a nem mindennapi beltéri viszonyokkal kapcsolatos kérdéseinket.
Szabó tehát nem a sok lépcső miatt akar túladni a luxusingatlanon. Évek óta külföldön él, ahogy családjának nagy része is, túl sok minden nem köti Budapesthez. Az elmúlt években többször feltűnt már a hirdetése különböző oldalakon, a víztornyot először 200 millió forintért árulta, ma már 96 millióért is elvihető az épület. Voltak már komolyan vehető ajánlatok a vásárlásra, „de végül senki sem tudta összeszedni rá a pénzt, ilyen a jelenlegi gazdasági helyzet” - mondta.
Az épület aulájában fogadószoba van kialakítva, utána jön az első emeleten a hálószoba. Ezután sorban a konyha, a fürdőszoba, egy alacsony gardróbszoba majd a 24 ablakos, körpanorámás nappali következik. Nem kell attól tartani, hogy a vendégeknek át kell trappolni mindegyik szobán, hogy megnézhessék a kilátást, a szobák le vannak választva a lépcsőházról. Már a nappali miatt is érdemes lehet megvenni a víztornyot, egész Budapestet be lehet látni. Szabó Gyula úgy tudja, az övéhez hasonló épületekből Európában mindössze 27 darab van.
Lakóhajó a Margitszigetnél
„Ez igazából nem is egy ingatlan, hanem egy ingóság” – meséli Lendvay Miklós, aki másfél évig lakott cége irodahajóján. Korábban két lakás volt kialakítva a hajón, ő a Margitszigetre nézőben élt. “Be lehet jelentkezni az önkormányzatnál hajóra, van címünk, a cégek is ide vannak bejelentve.” Az áram és a víz be van kötve, a szennyvizet pedig szippantós kocsi viszi el. Egyedül az árvíz jelenthet gondot: “kisebb vízben, horgász overallban át lehet gázolni a vízen, de egyébként ilyenkor révészt alkalmazunk. Ha nagyon magas a vízállás, akkor a hatóság elrendeli a szüneteltetést, tavaly például 3-4 napig nem lehetett felmenni a hajóra.”
“Az életforma igazán különleges, bejönni a hajóhídon olyan, mint belépni egy szigetre” – emlékszik vissza Miklós a az örökös vízi életformára. „A hajón egészen más hangulatúak a reggelek és az esték, a természet változásai itt sokkal jobban érzékelhetőek” – teszi hozzá. Miklósnak a hajón töltött évek esszenciáját az az élmény jelentette, hogy bár a város közepén van, mindenhonnan víz veszi körül. „Télen hallani, ahogy kopog a jég a hajó alján, és ahogy a sirályok utaznak a jégtömbökön. Izgalmas érzés kiülni a tetőteraszra és nézni a felhőket a Dunával. Mivel a hajónak nincs közvetlen környezete, ami blokkolná a kilátást, szabadon belátható a víz és az ég” – írja le a hajón töltött másfél év legjobb pillanatait Lendvay Miklós.
Egy lakóhajó engedélyeztetése meglehetősen bonyolult Magyarországon. Más-más hatóságtól kell engedélyt kérni a kikötéshez, a rakpartbérléshez, a vízfelület használatához. Ezen felül engedélyeztetni kell a hajót és a kikötőt is a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál, mivel úszóműnek számítanak. További nehézség, hogy 10-12 évente ki kell emelni a hajót sólyára, hogy ellenőrizzék az alját, megfelelő állapotban van-e a hajótest.
Lendvay szerint a lakóhajók hiányoznak a magyar mentalitásból. “A magyarok téglaépítésű házakban gondolkoznak és disznótorosban, a hollandok tengerben és a lazachúst szeretik” - idézi a lakóhajó megálmodóját, Juhász Lajost. “Párizsban vagy Amszterdamban az élet része a hajózás, ott valós opció, hogy hajón dolgozzanak vagy éljenek az emberek. Magyarországon ez még gyerekcipőben jár, és nem csak a szabályozás nehézsége és az engedélyezés költségessége miatt”. Pedig Lendvay szerint Budapestnek megvannak az adottságai, hogy ne csak a belvárosi betonteknőben, de nyugodt környezetben is le lehessen horgonyozni.
| "Jobb, mint egy téglaház" |
Gyűjtésünk kakukktojása a fóti Bécsi Zsuzsanna, akinek esze ágában sincs elhagyni a 3000 négyzetméteres telken álló konténerházát. Zsuzsanna Az Áll az alku! című televíziós vetélkedőn nyert pénzből vásárolta a telket férjével,házat építeni rá azonban már nem volt elég pénzük, így egy kölcsönkapott fűthető irodakonténerbe költöztek be, amolyan ideiglenes szükségmegoldásként.  hvg.hu “Aztán hallottuk, hogy egy lerakatból még lehet ilyen konténert szerezni, hát elhoztunk kettőt” – meséli Zsuzsanna, hogyan lett a szükségszállásból öröklakás, 1,7 millió forintból. A két konténerből ugyanis építettek egy 46 négyzetméteres alapterületű konténerházat úgy, hogy a köztes falakat eltávolították, a köztük hagyott három méter széles teret pedig elölről-hátulról befalazták. Van a házban tetőgaléria, cserépkályhával fűtenek, felül gipszkartonnal alakítottak ki szobákat. „Amikor a kész házat engedélyeztetni akartuk a hivatalban, eleinte nem tudtak velünk mit kezdeni” – mesélte Zsuzsanna. A konténerlakásra ugyanis nem találtak megfelelő kategóriát. Végül az alapozás hiánya miatt (a ház alapját csak lebetonozták) a mobilház besorolást kapta. Zsuzsannáék saját építésű házán egyébként egyáltalán nem látszik, hogy konténerekből épült, cseréptetővel és lefestve, kívül-belül szigetelve „gyakorlatilag jobb, mint egy téglaház”. |
