Akciófilmbe illő lövöldözés volt egy pesti görög étteremben – vádemelés egy török férfi ellen
Egy azerbajdzsáni férfire lőtt rá egy török férfi tavaly márciusban a VI. kerületben. A menekülő lövöldözőt elütötte egy autó, amikor átszaladt az úton. Emberölés kísérlete miatt emelnek vádat ellene.
A Fővárosi Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete, valamint lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt vádat emelt egy 45 éves török férfi ellen, aki a vád szerint tavaly márciusban egy budapesti görög étteremben rálőtt egy azerbajdzsáni ismerősére.
A két külföldi állampolgár korábbról ismerte egymást.
A vád szerint a két férfi egy korábbi vitájuk tisztázása érdekében, 2013. március 14-én találkozót beszélt meg egy budapesti, VI. kerületi görög étterembe, ahova a sértettet egy unokatestvére is elkísérte.
Az étterembe érve a vádlott és a sértett felment a galériára beszélgetni, ami azonban pár perc elteltével heves szóváltásba, kiabálásba torkollt. A sértett unokatestvére ekkor felsietett az emeleti részre, közéjük lépett, és megpróbálta megnyugtatni őket.
A vádlott ekkor a ruhája alól elővette Glock 17 típusú fegyverét, nyomban csőre töltött, és rászegezte a fegyvert a tőle mintegy egy méter távolságra álló sértettre, miközben közölte vele, hogy megöli. A másik két férfi ekkor dulakodni kezdett a vádlottal, aki eközben elsütötte a fegyvert. A lövés a sértett bal combját érte.
Ezután a vádlott kimenekült az étteremből, azonban amikor átszaladt az úttesten, egy autó elütötte.
A vádlottat a kiérkező rendőrök fogták el, majd a mentők kórházba szállították.
A Fővárosi Főügyészség a török férfit – más bűncselekmény mellett – emberölés bűntettének kísérletével vádolja. A bűncselekmény öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható – írta Szoboszlai-Szász Richárd fővárosi főügyészhelyettes.