2014. augusztus. 16. 10:37 MTI Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 16. 10:36 Itthon

Újabb emberi jogi szervezet elemezte a magyar szélsőjobbot

A Human Rights First emberi jogi szervezet részletes jelentésben foglalkozik a magyarországi szélsőjobb előretörésével, valamint az Orbán-kormány antidemokratikus tendenciáival.

A Human Rights First emberi jogi civil szervezet csütörtökön kiadott jelentésének alcíme a “Gyűlöletpártok felemelkedése Görögországban és Magyarországon és amiért Amerikának ezzel törődni kellene”, magyar vonatkozásban pedig elsősorban a szélsőjobb előretörésével, valamint az Orbán-kormány antidemokratikus tendenciáival foglalkozik. A jelentés a címéhez is Füzessy Zoltán korábbi Jobbik-szóvivőtől választott egy mondatot, miszerint “Nem vagyunk nácik”, “de a romákkal probléma van, és erről beszélnünk kell” - számol be az Átlátszó blog.

A jelentés vezetői összefoglalója szerint a szélsőséges jobboldali pártok felemelkedése nem egyszerűen a gazdaságági válság eredménye, hanem a kormányzás elégtelenségét jelzi, és miközben néhány támogatójuk erőszakos, ezek a pártok igyekeznek fényezni a róluk alkotott képet. A Jobbik látható hatással volt a magyar kormányra és intézményekre, ami táplálja az országban lévő szélsőséges tendenciákat, ugyanígy a szélsőséges jobboldali pátok veszélyeztetik az alapvető európai értékeket és az EU kohézióját.

A jelentés megállapítja, hogy az Egyesült Államoknak többet kell tudnia az orosz kapcsolatról, valamint stratégiát kell alkotnia a demokrácia magyarországi hanyatlásának kezelésére.

A jelentés egyébként több javaslatot is tesz a Barack Obama vezette amerikai kormányzatnak, az amerikai Kongresszusnak, az Európai Bizottságnak és a magyar kormánynak is a helyzet kezelésére, így például utal arra, hogy az Egyesült Államoknak le kellene cserélnie a jelenlegi budapesti nagykövetet egy gyakorlottabbra, aki eligazodik az összetett magyar helyzetben.

Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.