2014. augusztus. 07. 12:59 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 07. 14:04 Itthon

Alsónadrágban fogták el a BRFK volt nyomozóját – videó

Őrizetbe vett szerdán két volt budapesti nyomozót a Budapesti Nyomozó Ügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt.

Gyanúsítottként hallgatott ki, majd őrizetbe vett két volt budapesti nyomozót tegnap a Budapesti Nyomozó Ügyészség.  

A megalapozott gyanú szerint a két férfi tavaly arra hivatkozással vett át több millió forintnak megfelelő összeget egy civil személytől, hogy hivatalos személyeket megvesztegetve különböző rendőrségi nyilvántartási adatokat, információkat szereznek meg a részére – írta közleményében az ügyészség.

A budapesti nyomozó ügyészek a Készenléti Rendőrség és a Terrorelhárítási Központ (TEK) közreműködésével fogta el tegnap az egykori nyomozókat és házkutatásokat is tartottak. Ezek során az eljáró ügyészek olyan bizonyítékokat foglaltak le, amelyek a fenti bűncselekmény gyanúját alátámasztották – tették hozzá.

Az akcióról videó is készült, ezen az látható, hogy a TEK-esek alsónadrágban fogják el a nyomozót.

A hvg.hu úgy tudja, Labanc Ferencet, a Budapesti Rendőr-főkapitányság egykori nyomozóját, illetve üzlettársát, a szintén exrendőr P. Zsoltot vették őrizetbe. Egy Labanchoz közeli, névtelenséget kérő forrásunk szerint a BRFK volt nyomozója egy angol bártulajdonosnak először azt ígérte, hogy elintéz neki bizonyos hatósági ügyeket, később viszont átfordulhatott zsarolásba a történet.

Az ügyészség a köztévé Híradója szerint annyit közölt, hogy Labanc Ferenc 50 ezer eurót és 220 ezer angol fontot – mintegy százmillió forintot – vett át egy brit vállalkozótól, akinek azt ígérte, hogy rendőrök megvesztegetésével adatokat szerez meg hatósági nyilvántartásokból. A volt nyomozó tagadja, hogy a bűntetteket elkövette volna.

Hirdetés