2014. augusztus. 05. 11:49 MTI Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 05. 15:31 Itthon

Burány: Tarlós Orbán Viktor "egyik lakája"

A szocialista Burány Sándor biztos benne, hogy Falus Ferenc volt tiszti főorvos jobb főpolgármester lesz Tarlós Istvánnál, hiszen utóbbi "Orbán Viktor egyik lakája".

A szocialista Burány Sándor jó főpolgármester-jelöltnek tartja Falus Ferenc volt tiszti főorvost. Az országgyűlési képviselő erről kérdésre válaszolva beszélt más témában tartott keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Hétfőn jelentették be, hogy elkészült az MSZP, az Együtt-PM szövetség és a Demokratikus Koalíció megállapodástervezete az őszi budapesti választásokra, és 24 órán belül döntenek róla a pártok vezetői testületei. A részleteket várhatóan szerdán hozzák nyilvánosságra. A pártok képviselői a részletekről nem beszéltek, de egybehangzó sajtóhírek szerint Falus Ferenc lehet a közös főpolgármester-jelölt.

Burány Sándor a személyes véleményét firtató kérdésre azt mondta, nincsenek pontos információi a pártok közötti tárgyalásokról, de Falus Ferencet jó jelöltnek tartja. "Egy jó szakember, aki eddigi szakmai pályafutásában már bizonyított" – fogalmazott.

Mint mondta, biztos benne, hogy a volt tiszti főorvos jobb főpolgármester lesz Tarlós Istvánnál. Indoklásként elmondta, hogy Tarlós Istvánnak kétségtelenül van városvezetői múltja, de van jelene is, amelyben nem a városvezető dominál, hanem az, hogy ő "Orbán Viktor egyik lakája". Tarlós István a miniszterelnök érdekeit képviseli a fővárosiakkal szemben – értékelte.

A nap folyamán ülésezik a MSZP budapesti párttanácsa, amely dönthet arról, hogy elfogadja-e a megállapodástervezetet.

Hirdetés