2014. július. 25. 12:44 MTI Utolsó frissítés: 2014. július. 25. 13:39 Itthon

Az Oktogonnál csaptak le a rendőrök az embercsempészekre

A letenyei határátkelőn feltartóztattak négy afgán állampolgárt, akik egy budapesti férfi kocsijában utaztak, majd a zalai rendőrök Budapesten, az Oktogonnál fogták el a megbízást adó két embercsempészt.

Egy 41 éves budapesti férfi csütörtök hajnalban négy afgán utasával akart Olaszországba utazni, de a letenyei magyar-horvát határátkelőn feltartóztatták őket a rendőrök. A négy külföldinek nem voltak érvényes úti okmányai, csak humanitárius tartózkodási engedélyt tudtak átadni, amely kizárólag Hajdú-Bihar megye területén való tartózkodásra jogosította fel őket – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

A zalai rendőrök az Oktogonnál fogták el a két megbízót, egy 22 éves budapesti és egy 21 éves afgán férfit. 

Mint kiderült, a budapesti gyanúsított tudta, hogy azoknak az embereknek, akiknek a szállítását elvállalta, nincsenek irataik, ezt azonban a sofőrnek nem mondta el. A férfi a gépkocsivezetőket egy internetes hirdetési oldalon választotta ki, és már nem ez volt az első alkalom, hogy külföldiek szállítását elvállalta.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés miatt indított eljárást a budapesti és az afgán férfi ellen, akiket őrizetbe vettek és kezdeményezik az előzetes letartóztatásukat. A külföldieket a rendőrök visszairányították a debreceni befogadóállomásra.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.