2014. július. 15. 21:27 MTI Utolsó frissítés: 2014. július. 15. 21:15 Itthon

Nem vizsgálja már a hallgatói szerződést az Alkotmánybíság

Az Alkotmánybíróság (Ab) megszüntette a felsőoktatási törvény hallgatói szerződésre vonatkozó vizsgálatát.

A testület honlapján kedden közzétett végzés szerint az alapvető jogok biztosa a nemzeti felsőoktatási törvény hallgatói ösztöndíjszerződésre vonatkozó több pontja alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte a testülettől. 

Az indítványozó szerint a felsőoktatási törvény - az alaptörvény több pontjával ellentétesen - korlátozza az ösztöndíjjal vagy részösztöndíjjal végzett hallgatók önrendelkezési jogát, a munka és a foglalkozás szabad megválasztását, valamint a felsőoktatásban való részvétel jogát, egyebek mellett azzal azzal, hogy visszafizetési kötelezettséget ír elő arra az esetre, ha a végzett hallgató külföldön vállal munkát.

Az Ab most született határozatában megállapította, hogy az alaptörvény, majd pedig a felsőoktatási törvény módosítása egyrészt rendezte, másrészt teljes mértékben átalakította az indítványban kifogásolt kérdések alkotmányjogi megítélését.

Megemlítették, hogy a felsőoktatási törvény módosítása jelentős mértékben – a képzési idő kétszerese helyett a képzési időnek megfelelő időtartamot előírva – lecsökkentette azt az időt, amennyit az ösztöndíjasnak a diplomaszerzést követő húsz évben hazai munkaviszonyt kell fenntartania. 

Az indítvány elbírálásának időpontjában hatályban lévő alapvetően megváltozott szabályozási környezetben az eredetileg felvetett alkotmányossági kérdések részben már nem állnak fenn, részben pedig az abban foglalt indokok alapján nem vizsgálhatóak, ezért az Alkotmánybíróság a támadott rendelkezések alaptörvénnyel való összhangjának felülvizsgálatára irányuló eljárását megszüntette.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája 2012 februárjában fordult az alapvető jogok országgyűlési biztosához a magyar állami ösztöndíjas és magyar állami részösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződés miatt, hogy az ombudsman kérjen utólagos normakontrollt az Ab-től.

A HÖOK úgy fogalmazott, "meggyőződésünk, hogy a hallgatói szerződés intézménye - szellemiségét tekintve - ellentétes az alaptörvény rendelkezéseivel. Azt írták, a kormány vitatott intézkedései több ponton is sértik a hallgatók alaptörvényben foglalt jogait, és ráadásul nem törvényben, hanem kormányrendeletben szabályozták a hallgatói szerződést. 

Szabó Máté 2012 márciusában fordult az Ab-hez, szerinte különösen problémás a hosszú időtartamú és általános hazai munkavégzés kötelezettségének előírása a hallgatói szerződéseknél. Az Ab a kormányrendeletet júliusban megsemmisítette, ezt követően törvényi szinten szabályozták a hallgatói szerződéssel összefüggő kérdéseket. 

Szabó Máté 2012 szeptemberében ismét az Ab-hez fordult, akkor annak vizsgálatát kérte, hogy a hallgatói ösztöndíjszerződések törvényi szintű, de változatlan tartalmú szabályozása összeegyeztethető-e a foglalkozás szabad megválasztása és a felsőoktatásban való részvétel jogával.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.