Itthon Kósa András 2014. június. 27. 17:02

Az utolsó pillanatig győzködték Orbánt és Cameront – hiába

A legtöbb uniós tagállam el akarta kerülni, hogy szavazni kelljen Jean Claude Juncker bizottsági elnökké választásáról, de a magyar és a brit kormányfő hajthatatlan maradt.

Legalább két ellenszavazattal jelölte az Európai Unió Tanácsa az Európai Bizottság új vezetőjének Jean Claude Junckert a brüsszeli uniós csúcson – az előzetes várakozásokhoz képest jóval korábban. Ezzel úgy tűnik, nem teljesül a legtöbb tagállam óhaja, hogy az Európai Tanács egyhangú döntéssel nevezze meg az új elnököt. Mint a csúcs helyszínén egy nagy tagállam delegációjának tagja a hvg.hu tudósítójának elmondta, a csütörtök esti munkavacsorán az utolsó pillanatig győzködték Orbán Viktort, és David Cameront, hogy álljanak el a szavazástól, sikertelenül.

Mint ismert, a brit és a magyar álláspont szerint – amit kezdetben más tagállamok, például Svédország, Hollandia is osztottak – az EU alkotmányos berendezkedését adó Lisszaboni Szerződés értelmében továbbra is az állam-, és kormányfőket tömörítő Tanácsé a jelölés joga, Junckerről azonban az Európai Parlament döntött, ami Orbán és Cameron szerint is elfogadhatatlan, és ellentétes az alapszerződéssel.

Elvi alapon

A magyar kormányfő péntek reggel a közrádióban arról beszélt, a bizottsági elnök megválasztásánál elvi kérdésekről van szó: az alapszerződésben rögzítve van, hogy a miniszterelnökök jelölik az EB elnökét, nem pedig az EP-választáson nyertes Európai Néppárt csúcsjelöltje lesz automatikusan a jelölt, ahogy most Jean-Claude Juncker volt luxemburgi miniszterelnök lett az. Nagy-Britannián kívül csak Magyarország miniszterelnöke ellenzi már Juncker jelölését, a többi tagállam beállt Juncker mögé. Orbán úgy fogalmazott: Junckert nagy fölénnyel meg fogják választani, de ő nem támogatja, és nem áll be mögé, mert "szavát adta" az EP-választásokkor a magyar választóknak, hogy megvédi a magyar érdekeket.

AFP / EricFeferberg

Ennek ellenére mind Orbán, mind Cameron személyében is bőven támadta Junckert, a brit kormányfő még azt is felemlegette, hogy a biztosjelölt apósa náci volt, Orbán Viktor pedig egy alkalommal arról beszélt a Hír Tévében, hogy egy luxemburgitól minden áron szeretné megmenteni Magyarországot, mert „rossz tapasztalataink voltak Luxemburggal”. Mindkét kijelentés okozott némi döbbenetet, két (egyaránt nagy tagállamból származó) bizottsági forrásunk is arról beszélt: ha valakinek ellenérzései is vannak egy jelölttel szemben (ami normális), akkor sem európai mód ilyeneket felemlegetni.

Csak azért, mert luxemburgi?

„Csak azért, mert egy luxemburgival (egyébként Viviane Reding alapjogokért felelős biztosról van szó, akivel a médiatörvény, és az új alkotmány miatt konfrontálódott többször a magyar kormány az elmúlt években) baja van a kormánynak, nem lehet azt mondani, hogy egy másikat élből elutasítunk, ez olyan, mintha én azt mondanám: a szomszédom magyar, és sok vitám van vele, ezért úgy általában nem szeretem a magyarokat” – mondta egy informátorunk. Junckernek ennek ellenére valószínűleg nem Orbán Viktor szavai, hanem az Independent cikke jelenthette az igazi fejfájást, amiben egyszerűen alkoholistának nevezték, aki „konyakot reggelizik”.

Több delegációból származó információink szerint a csütörtök esti munkavacsorán késő estébe hajlóan próbálták meggyőzni Orbánt és Cameront, hogy mégse kérjenek szavazást Junckerről, hanem legyen egyhangú a döntés. „Ez egy nagyon fontos pozitív üzenet lett volna ebben a helyzetben az EU részéről. Egységet tudtunk volna demonstrálni, így viszont bárki felemlegetheti majd, hogy nem teljes a támogatás a Bizottság elnöke mögött, ami bizonyos helyzetekben ronthatja a tárgyalási pozícióit” – mondta egy forrásunk. „Ó biztos vagyok benne, hogy az utolsó pillanatig folyik az udvarlás, hogy álljanak el a szavazástól, de kötve hiszem, hogy sikeres lesz a próbálkozás, elvégre mindketten elvi álláspontot fogalmaztak meg” – mondta a magyar delegáció egyik tagja is a hvg.hu kérdésére.

Az „udvarlás” tehát sikertelen volt, ennek ellenére – mint korábban meg is írtuk – senki nem számít arra, hogy komolyabb következményekkel kell szembenéznie a két „renegátnak”. Mint egy magas rangú bizottsági forrásunk fogalmazott, „ez az egész holnapra már egy tegnapi döntés lesz, jövő szombaton pedig egy egy héttel korábbi, ami már igazából senkit nem fog érdekelni”.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.