Itthon MTI/Napi Gazdaság 2014. június. 26. 06:41

Kellenek a fizetős betegek a kórházaknak

A Kórházszövetség szerint a betegmenedzsmentet érintő átrendeződések lehetővé teszik az alulfinanszírozott intézmények számára, hogy jelentős magánforgalmat hozzanak be a kórházakba.

A legfontosabb feladatok közé sorolta a térítés ellenében végzett egészségügyi szolgáltatások bevezetésének támogatását az állami fenntartású intézményekben a Magyar Kórházszövetség – írta a Napi Gazdaság.

A lap csütörtöki számában Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke arról beszélt, hogy szerintük az utóbbi időben nőtt a piaci kereslet a magánszolgáltatások iránt. A betegmenedzsmentet érintő átrendeződések ugyanis lehetővé teszik az alulfinanszírozott intézmények számára, hogy jelentős magánforgalmat hozzanak be a kórházakba.

A kórházak az e tevékenységükből származó bevételüket visszaforgatják fenntartásukra, például új műszereket szereznek be. Ugyanakkor több érvényes szabályozás e téren ellentmondásos – tette hozzá Velkey György.

Az elnök elmondta, hogy a szövetség múlt heti ülésén külön napirendi pontként foglalkoztak az Uzsoki kórházban folyó modellkísérlettel, támogatták annak rendszerszintűvé tételét. Erről is szeretnének egyeztetni a minisztérium új vezetésével.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.