Itthon hvg.hu 2014. június. 20. 10:05

NSZ: Kovács Zoltán lehet Kumin "utódja"

Kovács Zoltán lesz a kormány másik, nemzetközi szóvivője a Népszabadság szerint. Az még kérdéses, hogy a kormányzati kommunikáció egyik kulcspozíciójába visszakerülő Kovács irányítja-e majd a Kormányzati Kommunikációs Központot is.

Az előzetes elképzelések szerint Kurucz Éva, a kormány „arca” mellett Kovács Zoltán lesz a kormány másik, nemzetközi szóvivője – tájékoztatták a Népszabadságot kormányközeli források.

Kovács Orbán Viktor 2010-es választási győzelmét követően a Navracsics Tibor által irányított Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kormányzati kommunikációért felelős államtitkára volt, és rendszeresen nyilatkozott Nagy Anna kormányszóvivő mellett.

A lap szerint a jövőben Kovács Zoltán a Miniszterelnökségen minden bizonnyal Kumin Ferenc szerepkörét is betölti, a hvg.hu korábbi értesülése szerint az országimázsért felelős helyettes államtitkár New York-i főkonzul lehet, ám Kumin ezt egyelőre nem erősítette meg.

Az egyelőre kérdéses, hogy a kormányzati kommunikáció egyik kulcspozíciójába visszakerülő Kovács Zoltán irányítja-e majd a Kormányzati Kommunikációs Központot is.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.