Itthon hvg.hu 2014. június. 12. 07:54

Az RTL teljesíti L. Simon vágyát

Interjút adott a Heti Válasznak az azóta megszavazott reklámadót beterjesztő L. Simon László, aki szerint azért is kell az új adó, mert gagyit adnak a kereskedelmi tévék híradói. Tényleg hatásos lehet a dolog, mert az RTL Klub híradója bulvárhírek helyett napok óta a Fideszt kóstolgatja.

Egyéni képviselői indítványként adta ugyan be a reklámadóról szóló törvénytervezetet, de több ötletgazda volt és frakciótámogatás van mögötte – ezt mondta L. Simon László a Heti Válasznak, majd azt is elmondta, hogy lehet egyfajta provokációnak tekinteni a javaslatot.

A parlament szerdán fogadta el a reklámadóról szóló törvényt, amely szerint a médiavállalkozásoknak sávosan emelkedő mértékű adót kell fizetniük reklámbevételeik után: félmilliárd forintos árbevételig az adó mértéke 0 százalék, fél és 5 milliárd forint közötti része után 1 százalék, az adóalap 5 milliárd feletti, de 10 milliárd forint alatti része után 10 százalék, az ezt meghaladó, de 15 milliárd forintot el nem érő része után pedig 20 százalék. Az árbevétel 15 és 20 milliárd forint közé eső részére 30 százalék, az ezt meghaladóra pedig 40 százalék.

MTI / Máthé Zoltán

A Heti Válasz újságírójának arra a kérdésére, hogy csak költségvetési bevételi, vagy mellette tartalmi célja van-e az adónak, L. Simon olyasmiről kezd beszélni, hogy a médiatörvény megalkotásakor azt szerették volna, ha a tévék hírműsorai nem bűnügyi, meg baleseti hírekkel vannak tele, és hogy emiatt a Jobbik is támadta őket. L. Simon vágya máris teljesülni látszik, a reklámadó által legkomolyabban sújtott RTL Klub hírműsorai az utóbbi napokban hirtelen politizálni kezdtek, bár ebből egyelőre nem jött ki jól a kormánypárt: kiderült például, hogy a fideszes Gulyás Gergelynek akkor nem kínos a kereskedelmi tévé programja, amikor ingyenjegyet kell kérni az X-Faktor döntőjére.

Arra a felvetésre, hogy a sajtó korlátozva érezheti magát az adó miatt, L. Simon azt mondja, hogy az ellenzéki Magyar Narancs nem is fizet adót, mert olyan alacsonyak a bevételei, miközben az Győzike és a Való Világ nem a sajtószabadság tárgykörébe tartozik. L. Simon az interjúban többször is visszatér arra, hogy a kereskedelmi tévék szerinte milyen gagyi műsorokat sugároznak, és hogy a közönségnek komoly ellenérzései vannak ezekkel szemben.

Azt is mondta, hogy azért nem csak a nyereséges médiumokat érinti az adó, mert szerinte több médium papíron veszteséges csak, mert a reklámbevétel egy részét szerinte kivonja az adózás alól. Ezt még az előtt mondta, hogy az utolsó pillanatban belerakták volna a szerdán megszavazott törvénybe azt a TV2-nek kedvező kitételt, amely szerint a médiacégek az előző évi veszteségük felét leírhatják az adóból.

Arról is beszél, hogy a tervezett 8-10 milliárd forintos költségvetési bevételből csodát lehetne tenni a magyar kultúrában és az oktatásban.

A Facebook és a Google megadóztatásának problémájával is meg kell küzdeni, a terjedésüket nem szabad akadályozni, de biztosítani kell, hogy legyen belőlük költségvetési bevétel, mert becslések szerint a 200 milliárdos hazai reklámpiac ötödét birtokolják már ezek a cégek – mondja L. Simon. (A Facebook megadóztatásának lehetőségét boncolgató cikkünket itt olvashatja.)

Hirdetés