Itthon MTI 2014. június. 12. 11:23

Bottal verekedő 75 éves utas szállította ma a nap rendőrségi fotóját

Többször is megütött botjával egy 19 éves utast az egyik nyíregyházi buszon az a 75 éves férfi, aki szerint a fiú nem akarta engedni, hogy mellé üljön. A rendőrség fotót is közzétett a bűntárgyról.

Garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával a nyíregyházi kapitányság folytat eljárást a 75 éves K. Sándor ellen, aki szerdán hajnali 5 óra körül az egyik menetrendszerinti buszon a botjával többször is megütött egy 19 éves férfit, mert az nem akarta engedni, hogy a mellette levő helyre üljön – közölte a rendőrség.

A sértett arra hivatkozott, hogy barátjának foglalta a széket, és egyébként több szabad ülőhely volt még a járaton. Az idős férfi azt mondta a kapitányságon, hogy nem tudott máshova leülni a buszon.

A botját a kihallgatást követően visszakapta – tette hozzá a rendőrség, amely a bűntárgyról készült fotót is közzétette.

police.hu
Hirdetés
Címkék
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.