Itthon MTI 2014. június. 10. 16:21

Navracsics bekérette a norvég nagykövetet

Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter kedden bekérette Tove Skarstein budapesti norvég nagykövetet, hogy tájékoztatást kérjen a Norvég Civil Alappal kapcsolatos nyilatkozatokról – közölte a tárca.

Tove Skarstein
MTI / Kovács Attila

A miniszter kifejezte reményét, hogy a magyar és a norvég kormány közötti június 12-ei tárgyalások eredményre vezetnek, és a vitás kérdések rendeződnek.

Szerdán Oslóban Jeszenszky Géza magyar nagykövetet hallgatták meg a norvég külügyminisztériumban a Norvég Alap ügyében. A Magyar Nemzet csütörtökön arról írt, hogy a diplomatával közölték a norvég álláspontot, és arra kérték a nagykövetet, továbbítsa azt a magyar kormánynak.

Jeszenszky Géza szerint a beszélgetés a körülményekhez képest barátságos hangulatú volt. A nagykövet megismételte a lapnak korábbi álláspontját, amely szerint szakmai vitáról van szó, és ez remélhetőleg minél hamarabb rendeződik.

Navracsics Tibor pénteken úgy nyilatkozott: reményei szerint tárgyalásos úton rendezhető lesz a Norvég Alap támogatásai körül kirobbant vita.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.