Újabb gyanúsítottak bukkantak fel a földtámogatási csalások ügyében
Bővült a gyanúsítottak köre és október elejére módosult az eredeti június 11-i nyomozási határidő a területalapú támogatásokkal kapcsolatos csalások ügyében – írja a Magyar Nemzet a pénteki számában.
Az uniós földalapú támogatások jogosulatlan igénylése ügyében a Fővárosi Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett kísérletének, valamint hivatali visszaélés gyanúja miatt 2013. október 11-én rendelt el nyomozást.
A lap írása szerint az ügyben a NAV Bűnügyi Főigazgatósága központi nyomozó főosztálya különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás kísérlete és hivatali visszaélés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást.
Sárközi Alexandra bűnügyi szóvivő a lapnak azt mondta, az eljárásban jelenleg kilenc gyanúsított szerepel, akik közül ketten előzetes letartóztatásban, hárman házi őrizetben, négyen pedig szabadlábon védekezve várják az ügy befejezését.
A nyomozás jelenlegi adatai alapján az elkövetői kör tagjai több mint tizennégyezer hektárnyi területet érintően, legalább negyvenhat cég vonatkozásában nyújtottak be jogosulatlan kérelmet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz – olvasható a Magyar Nemzetben.