MSZP: bohócot csinált magából a CÖF a "kívánságműsorával"
Az MSZP szerint a Civil Összefogás Fórum (CÖF) a csütörtöki "kívánságműsorával" saját magából csinált bohócot.
Szanyi Tibor, a párt EP-képviselője a CÖF csütörtöki sajtótájékoztatójára reagált, amelyen Fricz Tamás alapító közölte, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia mintájára alakítanák át az Európai Uniót, és a javaslatukat elküldik a közösség vezetőinek.
Azt is mondta, hogy közös irányítás alá kerülhetne a külügyi, a hadügyi és a pénzügyi adminisztráció, ami nem jelentene föderációt, mert egyéb területeken éppen decentralizálni kellene a döntéshozatalt.
Szanyi Tibor közleményében azt írta, ha a CÖF valóban 19. századi alapokra helyezné a 21. század Európáját, akkor egyrészt szorosabb uniót szorgalmaz a jelenleginél, másrészt nem kérheti a kormánytól a külhoni magyarság autonómiatörekvéseinek hatékony képviseletét.
Utóbbit azzal magyarázta, hogy a monarchia a nemzeti kisebbségek elnyomásának szimbólumaként oszlott fel, és a magyar mellett az érintett mai EU-nemzetek többségében sem hagyott "egyértelműen pozitív emlékeket".